Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-10-01 / 8. szám - Fürjess Mária: Öngyilkosság

Fürjess Mária : Öngyilkosság

alattunk a folyó. Azután hirtelen levetettem magamat a hídról, de ügyes légtornász mozdulattal esés közben megkapaszkodtam a hid alsó pillérjében. Nagyot lélegzettem. Felszabadító kán-kánt táncoltam a hídon. Azután leültem a hid szélére pihenni, a nagy munka után és a jövömet terveztem. Épp nagyon el voltam gondolkozva, mikor egy ember hozza, cipeli kimentett életterhemet. Azt mondta, hogy ilyent nem lehet eldobni, hiába is akarom. Már sokan próbálták, de állandó motorcsolnakos készültség van minden hídnál. Tanulva a vasúti tapasztalatomon, nem mertem bevallani, hogy én dobtam le. Azt hazudtam, hogy véletlenül ejtettem a vízbe. Már mindenütt kerestem, de nem találtam, pedig nagyon hiányzott nekem.

Ez az ember azután jó erősen rámigazitotta az életem terhét, hogy most már véletlenül se ejtsem le.

Gondolkoztam, hogy mit tegyek? Nem tudom a nyakamból lerázni és vele sem bírok már élni. Mint a vérszopó pióca, ragadt belém, kiszívta a vérem. Hízott, én fogytam. A csontjaim zörögtek, alig bírtam támolyogni, mégis mindig erősebben kapaszkodott belém.

Ideális ötletem támadt! A szobámban az ajtómon van egy szög. Arra felakasztom magamat. Ha nem lesz kinek a hátán ülnie, majd megtudja, mit jelent a földön járni! Ha nem engedett eddig megszabadulni magától, most megszököm tőle. Oda nem jön utánam! Otthon nyugodtam megtehetem, a szobámon nem jár keresztül vonat, sem motorcsolnakos!

Élvezettel a nyakamba kötöttem a tükör előtt a kötelet és felakasztottam magamat. Az arcomon szegletes lilára torzult a mosoly mikor láttam a tehetetlen vergődését. Te ki tudtál menekülni, de engemet már nem tudsz megmenteni, nyögtem még gyönyörrel.

Az átkozott ott is felmászott rám, a szög nem volt erős és mind a ketten a földre zuhantunk.

Élvezettel karmolt újra belém, én meg nyögtem tovább alatta. Revolverrel lövöm agyon magamat, határoztam végül. Akkor hiába kapaszkodik belém, nem szakad el semmi, a golyó bennem lesz! Ebédnél meg is mondtam neki, hogy hiába kémlel utánam, én úgyis agyonlövöm magamat.

Még mielőtt megakadályozhatta volna, előhúztam a revolvert és halántékomba lőttem. Üveges szemmel még boldogan láttam, mint ugrált fejetlenül. Egy csomó orvost láttam még magam körül, akik vissza akartak neki adni, de én kárörömmel láttam, hogy elkéstek. Már nem lehetett! Boldog sóhajjal távoztam.

Képzeletemben láttam az életem terhét úgy vánszorogni egyedül, mint én vánszorogtam alatta.

Vagy újra megnyergelt valakit ? FÜRJESS MÁRIA