Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-10-01 / 8. szám - Zerdahelyi József: Líra a szakadék szélén

Zerdahélyi József: Lira

a

szakadék szélén

dacolt a szeme kékségével.

Toronyay Gábor háza előtt meggyorsult a lépése. Még hátratekintett, azután eltűnt a kis kapuban.

— Magához

jöttem, Gábor.

— Parancsoljon.

— Kérni

akarom valamire.

Gábor szótlanul hallgatta. Nehéz gondolatokkal. De a szivében melegség volt. Szánó. Segítségre hajló.

— Kérni

akarom... Hogy meghalt az uram, a szegény jó uram... minden az én vállamon. A birtok, a ház, a sok félbemaradt ügy. Sose csináltam. Segítség kellene.

— Szívesen.

— Tudom,

maga jó ember... jó ember — és úgy remegett a hangja — megteszi nekem. Más mindenkinek is megtenné.

— Meg.

— Eljön

hozzám?

— Azt

nem! — robbant ki Gáborból.

— Miért

nem? Hiszen az én házamban nincs vész, nincs ragály, amitől félni kellene...

Toronyaynak megcsuklott a kemény nyaka. Lehajtotta a fejét. Sürü gyűrődések mutatták a két szeme közt a homlokán a bensőjét. Nem felelt.

Márta ereiben apró ördögök futottak a szive felé. De csak tovább mondta. Özvegy asszony hangján.

— Gábor,

maga jó ember... nem akarhatja az én bajomat, — s hogy a férfi nem válaszolt, kicsit lopva, kicsit halkan folytatta. — Nem engedi az a lány?

— Nem

igaz! — rándult meg Gábor.

— Nem?

Felállott. Büszke tekintettel mért a szeme. Gőgös ajakkal felelt.

— Nem

kell... nem kell a segítsége... Köszönöm — gyorsan és észrevétlenül suhant az ismert járáson ki a házból.

Nem tudta, mit tegyen. Csak vitte a lába. Borulás gomolygott a lelke egén. Sürü. Fekete. Záporfelhő.

Mikor Ilona házában beleroskadt a kipárnázott fotőjbe, meg is szeppent. Sírásra szokott szeméből forrón és végnélkül ömlött. Szétterült a szive haragospiros mezőin és szelíd színeket nevelt oda. Megszólalt.

— Ne

vedd el tőlem Gábort... add vissza nekem...

— Nem

adom! — szaladt ki a lány száján. Keményen. Makacsul.

— Nem

szeret az téged. Csak a vére, a rettentő vére hajtja... Csak a titok ingerli, ami a lányban van. El fog pusztítani. Fel fog égetni. Tudom. Ismererif. Az enyém a lelke, fenékig...