Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-10-01 / 8. szám - Sebesi Ernő: Lélekző ucca
Sebesi Ernő : Lélekző ucca Egy csendőr, csupa szolidaritásból, mintegy jóváhagyva az elsőfokú Ítéletet, új csizmájával bele is rúgott a suhancba. De csak enyhén. Kár az új csizmáért. Szuronya sokkal kiadósabb falatra várakozott kiélezett éhséggel. A szónok arca az erkély drapériáitól kísérteties reflexet kapott, szinekben lobogott, annyira kifulladt már a buzdításban. Helyeslések felkúsztak ugyan az erkélyre, de csak megrendelés szerint. Az újságos nem helyeselt. A lelkesedés bebiztosított tüze még nem gyújtott. Anyák karonülőket hoztak ki a térre. Gyermekeik minduntalan kérdezték : — Mi az, honmentés ? És kis ártatlan bádogkatonáik elterültek a kövezeten. Anyák nem válaszoltak. Gyűrött ajkukat vacogtató sirás lakatolta. Férfiak zugó fülében gépfegyver-muzsika kattogott halálszagu melódiákra. Távoli réteken kürtösök gyakorlatoztak. Trombitájukból a gyávaság is felsírt rémes tremolóval. A kihevült zászlók lobogva udvaroltak a szélnek. De most hirtelen szélcsend terpeszkedett a tömeg feje fölött. Most egy újabb szónok jelentkezett. Aranyszáju igék aranyfogakon csillantak meg. Frázisok puffogtak, de nem találtak célba. Gyerekek megint kérdezték anyjukat: — Mi az, honmentés? És kis, ártatlan bádogkatonáik a kövezeten újból hősi halált haltak. Anyák megint csak hallgattak. Újabb szekerek zörögtek. Bakancstalpakon bizseregtek a lábak. Hideglelős verejték verte a combokat, de civilnadrágok mindent eltakartak. Kiszolgált katonák szeme előtt hegyiterepek meredeztek. Csukaszürke ruhák alatt régi sebek úgy égtek, mintha megsózták volna. Autók vészjeleket adtak le. A lovak hadizab után szaglásztak, lemondással. A térség rejtett sarkán egy kocsmáros meglékelt egy hordót s a tilalmi rendelet paragrafusa helyén hieroglifát betüzgetett. Kiszolgált őrmesterek tépett blúzukon csillogó monéták után kapkodtak első, feltámadt mámorukban. A szónokok akkor már mind felmondták a leckét
