Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-10-01 / 8. szám - Sebesi Ernő: Lélekző ucca

Sebesi Ernő: Lélekző ucca

Az újságos a melléhez kapott.

(Egy köszvényes tábornok felvette előre a tábori pótdiját, belesarkantyuzott a kutyamosóba, pezsgőt hozatott hitelbe és megírta végrendeletét piruló helyesírási hibákkal.)

A tömeg kisebb-nagyobb csoportokba egyezkedett.

Valaki felorditott:

— Éljen !

De a visszhang sztrájkolt.

Egyr másik hozzátette :

— Éljen a háború !

Részegen, meggyőződés nélkül terült el a hang.

Alkohol büzlött valahonnan.

Az ivlámpa alatt virágok illatoztak őszi szerénységgel, de az újságosnak az orrába kaszárnyák szaga tolakod ott.

Az újságos nem adott vissza a koronákból.

Az ujságlepedőkbe belefujt a kiváncsi szél, hogy lássa a fekete áldást, miből ólombetűk részegre itták magukat.

A hadüzenet rövid volt. A hadügyminiszter neve recsegett és csörtetett egyszerre.

Most már végszóra az egyház is megszólalt.

Harangok hömpölyögtek ünnepélyes hullámzással. Zugásuk betöltött minden teret és időt.

Az újságos nem örült a bevételnek.

Kiadóhivatali főnökök rendkívüli kiadásokat dobtak az uccákra.

Újabb szekerek gurultak. De most már muníció hallgatott a ládákban.

Az újságos megint a melléhez kapott és hozzágondolta az alattomos robbanás sötétszárnyu muzsikáját.

A tömeg betéve tudta a hirdetményt, de azért újból és újból elolvasta.

Az újságos nem hederített a vevőkre.

Megszólalt, de ő nem is tudott róla:

— Testvérek!

A hang irányába egy láb lendült meg. Es még egy.

Egy rendőr volt.

A gummibot felemelkedett, mint, egy izgatott mutatóujj.

Egy spicli kielégült feljelentő gesztusa volt.

De az újságos hangja tovább szelepeit:

— Testvérek. Emberek. Én nem félek. Én megmondom.

A rendőrök intettek egymásnak.

— Ne menjetek — üzent a hang a rendőrgyürün keresztül.

— Ne menj — zendült a hang, mert csak egyetlen arcot látott ez a hang.

Úgy van — zendült vissza a gyűrűn keresztül valaki.

Talán nem is egy ember.