Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-09-01 / 7. szám - Pongrácz Kálmán: Az értelmiség válsága
(2) Az értelmiség válsága A polgári gondolkozás értékes részei igy egyre inkább háttérb. szorultak. A polgári uralom megszilárdulása az eredetileg forradalmi szellemet lassan reakcióssá változtatta és kényelmessé, sztatikussá tette. Nemcsak a rendszer, de a szellem is öregedni kezdett, a harmadrend nagy egyéniségeket szülő ereje csökkent, az önmagából kiemelkedő újítókat — kellő rugékonyság hiányában — evolucionisták helyett hagyta revolucionistákká válni. így mig egyrészt értékállományát csökkenni vagy legjobb esetben stagnálni hagyta, másrészt talán legértékesebb egyéniségeitől megfosztotta magát és őket az ellenpárt soraiba tolta vagy passzivitásra kárhoztatta. Ennek viszont az lett az eredménye, hogy úgy a polgári vezetők, mint polgári vezetettek értéke, aktivitása csökkent, hogy egy rosszul értelmezett és párt vagy érdeksajtó által kiépített reklám-demokrácia révén a középszerűségnek egy olyan kultusza vette kezdetét, amely napjainkban már elnyeléssel fenyegeti egész civilizációnkat. Látja ezt a veszélyt már Faguet is, aki megírja a „Kontárság kultusza“ cimű munkáját, látja Suarés, aki már a háború előtt ijedten kiált fel: „Minden összezavarodott és minden kétséges lett. Rendetlenség az úr mindenütt, de még inkább a rendcsinálókban, mint a többiekben . . .“ S legutóbb Julién Benda irta meg La Trahison des Clercs c. nagy port felvert munkáját, melyet nálunk „Az írástudók árulása“ címen Babits Mihály ismertetett s fűzte hozzá termékenyítő reflexióit. Ha vizsgáljuk ezen jelenség okát, kétféle magyarázatot is találunk : egyrészt a kor antiszpirituális áramlata kopárrá tette az ember belsejét s az ideális elképzelések helyébe ide is a praktikum vonult be diadalmasan, másrészt a kultúra is tömegcikké vált, már pedig az köztudomású, hogy a drágakövek tömegfogyasztás tárgyai nem lehetnek. Ezért ma „a szó a legméltatlanabbaké s minden nagy hangnak hallgatás jut ki“, ezért lett a középszerűség kultusza korunk egyik legnagyobb veszedelme, ami még súlyosbítva lett azáltal, hogy a tudomány intakt tekintélyén is csorbát ütött a sajtó felületes félrnüveltséget adó „tudomány népszerűsítése“. (Századunk legnagyobb hazugsága!) így az iró, mikor felismerte, hogy saját boldogulása miatt kénytelen könyvet termelni, két irányban is válságba került: Ha iró akart maradni, kénytelen volt színvonalán csökkenteni, vagyis lemondani arról, hogy a régi értelemben iró lehessen. Viszont ha tehetségét százszázalékosan akarta gyümölcsöztetni, kénytelen volt irói hivatásának hátat fordítva, más munka- és hivatáskörbe bekapcso ódni. így a szel emi irányítás — a megalkudni nem tudó, tehát éppen ezért elszigetelődött hivatottak kihullásával — a középszerűek kezébe került, („a szó a
