Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-09-01 / 7. szám - Pongrácz Kálmán: Az értelmiség válsága

Pongrácz Kálmán : Az értelmiség válsága

legméltatlanabbaké“) s az élet minden vonatkozásában kezdetét vette a demokráciából eredő középszerűség kultusza.

Ha a társadalmat — írja Stoddard — valóban alkotni tudó elitje vezetné, a középszerűség hasznos lehetne, mint egy faja az „alkotmányos ellenzéknek“, ami nem sietteti és szabályozza a haladást. Szerencsétlenségére a társadalmat nagyrészben a középszerűség kormányozza. Elégséges a világunk futólagos megszemlélése is annak igazolására, hogy a politikában, a pénzügyekben, az üzletvilágban és az emberi tevékenység legtöbb más területén is, a legbefolyásosabb alakok nagyrésze határozottan közepes eszességü és jellemű ember. Magas állásban levő ostoba funkcionáriusok száma kétségbeejtő és ostobaságuk elképesztő, ha figyelembe vesszük, hogy mennyi alkalmuk van. A valóságban ezek az alkalmak a velük született butaságuknak legjobb bizonyítékai, mert maga az a tény, hogy mig keveset alkottak, mutatja, hogy semmi sem volt bennük, ami alkotni tud.“ (I. m. 128 old.)

Stoddard a továbbiakban panaszkodik, hogy a középszerűek különösen a politikában, a pénzügyekben és az üzleti életben boldogulnak. „Már pedig ez — folytatja — nagyon komoly dolog, mert ezek éppen azok a területek, amelyekben az alkotó vezetőség mindenekfelett fontos, a társadalom haladása és biztonsága érdekében. A történelem meggyőzően bizonyítja, hogy a forradalmakat főleg az eredménytelen kormányzás és a kötelesség nélküli pénzügyi politika sietteti. Itt sokkalta inkább, mint bárhol másutt, elsőrendű életszükséglet a magas eszességü vezetés. Ha politikai és gazdasági életünket ma a legkiválóbb agyveleink vezetnék, igazán nem kellene félnünk társadalmi forradalomtól. Alkotó reformok sorozata biztosítaná a jövőt, mig a jelenlegi forradalmi nekilendülést sommásan elintéznék. A magas eszesség majdnem mindig jól egyensúlyozott és lehet rá biztosan számítani, hogy válságos helyzetben hideg marad és a helyes dolgot teszi. A középszerűségben hiányzik az egyensulyozottság és a meglátás. Mégis a kormányok majdnem mindenütt középszerűek kezében vannak...“ (I. m. 130 old.) És művészeti vagy irodalmi téren ? „Teljes hatásukat csak azok a művészetek tartották meg, melyek közvetlen és testileg hatnak az ösztönökre: mint a zene, a tánc. A színházakban a színész fontosabb lett a darabnál. S minden művészet napről-napra jobban veszíti azt, ami benne szellemi, intelligens, egyáltalán ami speciálisán művészi: harmóniát, ritmust és kompozíciót, nem ambicionálván mást, mint az ösztönök mentül nyersebb, mentül primitívebb kifejezését és testi, •zuggeszti v izgatását, akár a néger művészet, melyet ideáljává választott.” (Babits „Élet és irodalom” 158—159 old.)

Hogy ez az általános színvonalbeli hanyatlás a polgári dekadencia tünete — ez kétségtelen. Azonban az alkotmányok demokratizálódása és a szabadságával visszaélő érdeksajtó is egyformán közrejátszottak ennek kialakulásánál. A parlamentáris kormányrendszer elfajulása kíméletlen párturalomra vezetett és ennek folytán — úgy jobb, mint baloldali vonatkozásban — azok a középszerűek kerültek újra előtérbe,