Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-09-01 / 7. szám - Makkai Sándor: Miért?

Makkal Sándor : Miért ?

— Ha a felséges padisah úgy határozta, úgy is lesz, — hagyta rá Szulejmán kőkemény arcára pillantva Báli hég. — A kém förtelmesen hazudott. De azt meg kell adni, hogy alávaló hazugságát a gyaurok lelkének ismeretére alapította.

A szultán alig észrevehetően összehúzta a szemöldökét. A vezérek csodálkozva néztek Báli bégre.

Kicsi ember volt Báli bég, fürge, villogószemü sólyom, a pofacsontjai szélesen elállók, a bőre sárgás, a szeme kissé ferdén hasadt. Kegyetlen mosoly fagyott állandóvá a szája körül. A szultán nagyr abecsül te, mert az esze se volt lassúbb a karjánál. Persze még fiatal, majd pasa lesz belőle idővel.

— Emlékezzetek Husszein aga jelentésére, — folytatta Báli bég. — Husszein követségben volt Budán, a felséges padisah békeajánlatával. A padisah békét akart. Mit tudhatjuk mi, mit akart még a padisah? Kétszáz esztendeig állott az iszlám útjában Magyarország. Az útban, amely a nyugati nagy tengerhez vezet, nyugati gyaur országokon át, a csontjaikon át, de a Kelet útja az ősidők útja. A mi utunk, a világ uráé. A magyarok anyja is Kelet. A mi anyánk. Miért álltak az útba, szembe velünk ? Ők azt mondják, a Nyugat kapuja. Nem. Ők a Kelet árulója. Nem elfogták-e Husszeint és nem tartották-e fogva, amíg szétvinnyogták Nyugaton segitségkiáltásukat, ellenünk, lesve ki jön támogatni őket Kelet ellen? Szerette-e őket valaha Nyugat? Támogatta-e? Mit keresnek ott, ahol gyűlöli őket minden nemzet, legfennebb hitegeti, hogy vérével zárja el Kelet útját előlük, akik külvárosokban selyemágyon fetrengenek és a világ kincsét halmozzák fenekük alá? Persze, senki se jött nekik segíteni s ostobaságukban a felséges úr haragját vonták fejükre.—

Mire való ez mind, Báli bég ? Mit beszélsz össze-vissza? —vágott szavába Huszrev pasa. — Vigyázz, mert untatod a Felséges Urat !Szulejmán

végtelen közönnyel meredt a távolba. Csak a szeme villogott félelmesen.—

Csak azt akartam megmutatni, — felelt gyors oldalpillantással Báli bég, — hogy milyen vak, ostoba nép az, minden kitellik tőle. Hallottam egy emberről, akinek a dzsinek elvették az eszét és beleháborodott egy asszonyba. Pedig, hogy szép felesége volt és jól szolgálta. A másik meg csak kacagta és úgy tartotta, mint az ebet. Ez a bolond azonban késsel vagdosta magát, hogy a vérefolyásával gyönyörködtesse őt és semmit se kívánt inkább, minthogy megölethesse magát érte. A feleség bátyja a szívére beszélt, mindent ajánlott neki, csakhogy térjen vissza. A félszeme sírva kérte, hogy tekintsen feleségére. Kiütötte. A félkarja kinyúlt, hogy békét kössön. Levágta. A felesége bátyját, mikor az mégegyszer hívta, szembeköpte. S