Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-08-01 / 6. szám - Jarnó József: Martinovits apát és kortársai
Jarnó József: Martinovits apát és kortársai zével dolgozó iparos többé, hanem munkáskezek tömegét dolgoztató vállalkozó, megvagyonosodjon és hatalmi tényezővé legyen. Ekkor jelenik meg a történelem színpadán a tőkés. Amikor pedig a manufaktúrák helyét gépi erővel dolgozó gyárak foglalták el, a már megindult gazdasági átalakulás természetesen egyre gyorsuló tempóval folyt tovább. A gyarmatpolitika egyre újabb, s újabb piacokat nyitott meg, s ezzel egyidejűleg történt, hogy az ipari termékek egyre nagyobb arányban kaptak helyet az emberiség közszükségletei sorában. Ez a fejlődés pedig természetesen nemcsak a céhek, de az egész társadalmi berendezkedés kereteit is szétfeszítette. Az a polgár, aki a tőkéje révén gazdasági hatalommá lett, nem elégedhetett meg azzal a politikai szereppel, amit valamikor az egyeduralkodó feudalizmus osztott ki neki. A feudalizmus pedig, amelynek erejét csupán a lassú kamatozású földbirtok reprezentálta, nem rendelkezhetett azzal az erővel, melyre a polgárság letöréséhez és a maga kizárólagos hatalmi helyzete konzerválásához szüksége lett volna. A polgárság gazdasági megurasodásának természetes következménye volt, hogy magához kaparinthatta a politikai hatalmat is, illetve, hogy ott, ahol a földbirtok még egy időre jelentős hatalmi tényező tudott maradni, a földbirtokok urait legalább a hatalom megosztására kényszerithette. Az aztán, hogy a polgárságnak ez az előretörése milyen külső formák közt ment végbe, — a Marseilles hangjai mellett, mint Franciaországban, vagy a gyárszirénák bugása közepette, mint Németországban, — történelmi perspektívából nézve a dolgokat: részletkérdés. 1. Irodalom a „légüres térben“ ? A XVIII. századvég magyar szellemiségének ismertetését tűztem célul magam elé, mégis szükségesnek láttam ezt a bevezetést. Az egyszerű utalás, hogy minden nagy szellemi, kulturális átalakulás függvénye csak a kor gazdasági nagy átalakulásainak, keveset mond azoknak, akik úgy tanultak történelmet, hogy «miután az enciklopedisták, Rousseau és Voltaire kellőképen destruálták a feudális berendezkedés épületét, bekövetkezett a nagy francia forradalom». Egy kor szellemi életét ugyanúgy nem lehet megérteni a korabeli emberiség gazdasági életviszonyainak ismerete nélkül, aminthogy a történelem is csak különböző dátumok rendszertelen tömege és egyes emberek életrajzi adatainak érdektelen gyűjteménye lehet csak, ha nem mutatja meg a tömegeket mozgató igazi erőket. A régi irodalomtörténet a szociális kérdéseket bolygató irodalmat, — miután teljesen mégsem lehetett kivörösceruzázni
