Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-08-01 / 6. szám - Pongrácz Kálmán: Az értelmiség válsága

Pongrácz Kálmán: A értelmiség válsága.

racionalizálása, átépítése kezdetét vette, ami viszont uj munkaerők s vállalkozók „betársulását“ teszi szükségessé. Ez pedig maga után vonja az eddig kifejtett munka átértékelését is, hiszen minden érték relatív s tartalmának becsét mindig a kor viszonyai, s az általuk adott időpontban kitermelt szükségletek mennyisége határozza meg.

A közép, vagy másszóval értelmiségi osztály válsága tehát történeti válság. Anyagiakra és szellemiekre egyaránt kiterjed, de igazi jelentősége ezen utóbbi ponton kulminál. Mint történeti probléma egyoldalú megvitatást nem tűr, alapokainak felderítésénél kénytelenek vagyunk tehát a kialakulásánál szerepet vivő legfőbb tényezők szerepét úgy külön-külön, mint együttes összhatásukban vizsgálat alá venni.

Hogy pedig a kérdés ma mennyire aktuális, hogy mennyivel többet jelent egyetlen társadalmi osztály gazdasági megrendülésénél, azt mutatja az a tény, hogy a probléma a szociológiai és politikai irodalom határait elhagyva, immár bevonult az orvosi irodalomba is. Lolhrop Stoddard „Lázadás a civilizáció ellen“* cimü munkájában a negyedrend egyre fenyegetőbb felvonulásában már hajlandó biológiai törvényszerűséget látni s korunk válságát az „Under-Man“-ek tömeges felhatolásával magyarázza. Szerinte három ok, illetve hajlandóság játszik össze valamely civilizáció összeomlásánál: „1.) hajlandóság a szerkezeti túlterhelésre: 2.) hajlandóság az élettani visszaesésre: 3.) hajlandóság az atavisztikus lázadásra.“ Az első ok eredményezi azt, hogy az élet és civilizáció terheinek, illetőleg komplikáltságának növekedésével a társadalom elérkezik egy olyan ponthoz, mikor „a megkívánt erőkifejtés meg fogja haladni erejét.“ Ez következményeiben oda fog vezetni, hogy a civilizáció terheit leginkább viselő „erős egyed“ — kétirányú küzdelmet ő sem birván — hajlamossá válik arra, hogy faji kötelességeit elhanyagolja, még másrészről a modern társadalmi gondoskodás képessé tesz „sok ostoba, gyenge és degenerált egyént arra, hogy éljen és utódai legyenek, akik egészen biztosan elpusztultak volna a természetes állapotban vagy az embernek vad vagy barbár szintjén.“ Az erős és értékes elem — írja Stoddard — „egyéni és társadalmi ügyekben elmélyedt, a faji dolgokat pedig elhanyagolta. Késői házasság, kevesebb gyermek és nőtlenség hozzájárulnak ahhoz, hogy az eredményesek sorai keskenyednek, hogy az értékesebb törzsek száma fogy, és hogy igy fokozatosan elszegényedik a faj. Miközben pedig az értékesebbek száma fogyott, az értéktelenek száma növekedett. Ki nem gyomlálva többé könyörtelenül a természeti kiválogatás által, az értéktelen életben maradt és megszaporodott.“ Ez értéktelen elemnek pedig fősajátsága az atavisztikus lázadás, mert számára elérhetetlen lévén a civilizáció, vele szemben csak gyűlöletet tud érezni s igy a felette állók nivellálására és beolvasztására törekszik. Stoddard munkája további részében rámutat arra, hogy a felsőbb osztályok sokkal gazdagabbak fajilag értékes egyedekben, hogy az emberek értékességük foka szerint

*Lothrop Stoddard: Lázadás a civilizáció ellen. Magyar Jogászegylet Könyvtára 4. sz. Bp. 1931