Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-08-01 / 6. szám - Tamás Mihály: Családirtás

Családirtás

A két gyermek az ócska díványon ült: úgy ültek ott, mint a tanár a katedrán, kevés mozdulattal, nagyon komolyan. A fiú öt éves volt, életlen bicskával piszkált egy picike ceruzavéget, meg szerette volna hegyezni, de a ceruza olyan kicsi volt, hogy mindig kicsúszott apró ujjai közül. Az ujjai finomak voltak,, átlátszók, mint az ászpik az urak asztalán. Olyan színtelen is, mint az. Megpróbálta, végighuzta a ceruzát a papiroson. A papiros alatt egy ócska könyv volt, a könyve alatt a térde. A ceruza makacs volt és lelketlen, nem akart fekete vonalakat húzni. Csak karcolta a papirost.

— Ne

kínlódj, majd hoz apu hosszú ceruzát. Nagyot, mint amilyent a kirakatban láttunk.

A lány mondta ezt, aki már hét éves volt és lány volt, ennélfogva jobban érezte a földi erőlködések hiábavalóságát. A fiú nem tudott ebbe belenyugodni.

— De

én most akarok rajzolni....

A lány letette a piszkos kis fababát a díványra. A dívány végében nagy lyuk volt, a kóc kibújt a lyukon, a lány összehajtogatta a kócot, párnának tette a baba feje alá.

— Ha

ceruzád lenne, akkor se tudnál már rajzolni.

Az uccán már sietett az este, már az ablak előtt állt. A szobában nem nőttek árnyak, mert nem volt ami árnyat vessen. Egy ágy volt a bútor, meg egy asztal és a dívány. Az ágyon az apjuk szokott aludni, ők ketten a díványon.

A fiú elgondolkodott, letette a papirost, melléje a ceruzát, azután a könyvet is letette. Nagyon öreg volt, amikor mondta:

— Igen... nem látni már jól.

Villanyt nem tudtak gyújtani, mert nem volt villany. A villanyt a villanygyár emberei már régen kikapcsolták.

Ültek szépen, illedelmesen egymás mellett, két kicsi bogár, két nagyon jó gyermek. A lány szólalt meg.

— Éhes vagyok.

— Én is.

— Apu már jöhetne.

— Azt mondta, hogy pénzért megy. Biztosan nem talált még. ,

— Biztosan... ha talált volna, itthon lenne.

Egy légy zümmögött végig a szoba levegőjében. Az utolsó légy volt, ez még bírta a hideg falakat és a morzsátlan asztalt. Sietve megült a falon, nem zümmögött tovább. A két gyermek felnézett a csönd felé. Ahonnét a csönd lett.