Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-07-01 / 5. szám - Darkó István: Égő csipkebokor

Darkó István: Égő csipkebokor

úr. Azt mondja, hogy nem tudok magáról semmit és meghívom. Többet nem is akarok tudni magáról, mint amennyit tudok. Ez nekem elég. Amikor ideérkeztem, odaállt Turcer tanár úr és énközém, akkor láttam, hogy maga jó ember. Akit én annak tartok, ahhoz én is jó vagyok, ez van a véremben.

A tikár váratlanúl ideges lett erre, a nyakkendőjét fogogatta, zavarodottan köhécselt és az erkély csepp területén járkálva topogott. Kezét nyújtotta Gyurinak:

— Ne legyen túl jó véleménnyel rólam, Gyuri. A meghívását köszönöm, még ráérünk beszélgetni róla. Most megyek, vár valaki... Elhiszem, hogy jó szeme van, de rnéha a sas, a sólyom is téved... A múltkor egy sas lecsapott Ófüreden egy pádra, Schönbergné ott felejtette az új csikóbőrbundáját s a vérszomjas sasmadár elrabolta. Schönbergné nem sirt, amikor az ura halálát tudató sürgönyt a múlt nyáron átadtam neki, de amikor a sas elvitte a bundáját, özvegyi könnyekre fakadt. A sas tévedett, az ember is tévedhet.

Gyuri még ezt akarta kérdezni a titkártól:

— Ágotát nem látta, titkár úr? Már két napja nem mutatkozik.A

titkár megállt az ajtóban, elleste a gondolatát, rejtélyesen felelt a hangtalan kérdésére :

— Már akartam mondani, hogy hagyja azt a barna fruskát. Ha arra kérne, Gyuri, hogy ajánljak valakit magának, nem őt ajánlanám. Ebben nekem van jó szemem. Ne nézze a pádon felejtett bundát élő állatnak!

Barátságosan intett, bicegtetett a fejével, mint aki nagyon erősiti azt, amit mond, kiment ajtón.

Gyurit megint elfogta az ijedelem. Itt fekszik, tűrés fogadalmával, gyógyulás bizodalmával, testi megjavulás akaratával negócoskodik, sápitozik, tétlenkedik. Az élet kint meg nem állapodik, növeszti a fenyveseket, ha csak arasznyira is éven kint, lassan, de meg nem szűnve egy pillanatra sem, gyúrja a fellegeket, hullatja az esőt s a harmatot, beszivatja a földbe, az élő sziklák likacsaiba, a burjánzó növények tövéhez s küldi fel a nedveket ismét az egek magasságába. Ilyen körforgás ez, amiről tanúit és tud ő is, s amiről ime megfeledkezett. Kilépett ebből az életből, pedig igy meggyógyúlni sem lehet, ez a halál magányosan és biztosan, ez az, amitől megbolondúl, akiben van egy csepp vér s egy jó ideg, ettől felugrik s elfut, kiszalad a rendes ember, beront ar fák és hegyek közé s megnézi, hogy mi történik ott s mi van Ágotával is?

Már két napja be sem jött hozzá. Futólagosán járt itt legutóbb s akkor is arról beszélt, hogy Lizi, a szobalány mindig Gyurit emlegeti. Hogy azt mondta, büszke ember a rfalusi úr, keveset beszél, bizonyára csalódásokon ment már át. Ő, Ágota