Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-07-01 / 5. szám - Figyelő - Kovács Endre: Az uj magyar tanárgeneráció helyzete Szlovenszkón
Figyelő lába felkerülő diák eddigi környezete, családi neveltetése számára merőben idegen légkör, másult szellemi formák tanúja és szereplője lesz s mint ilyen, idővel automatikusan akklimatizálódik az uj mentalitáshoz. És az akklimatizáció nyolc év alatt radikális változtatásokat visz véghez benne. Jó-e egy ilyen tipikusan kisebbségi diákmentalitás — lehet vitatkozni róla, annyi azonban bizonyos, hogy van ennek a szellemi orientációnak egy-két olyan jellemzője, melyet a magyarság kulturérdekeinek szempontjából feltétlenül károsnak és elítélendőnek kell tartanunk. Utalok itt elsősorban a magyar nemzeti érzés lassú, de biztos eliminálására, mely az évek folyamán elégséges ahhoz, hogy a lserdülő diákiélekből kiirtsa azt a mélységes szerves összetartozandósági érzést, melyet népi közössége iránt kell éreznie s a történelmi értelemben vett faji öntudat helyébe a gyökértelen, kozmopolita attitűdnek adjon helyet. Ez olyan veszély, amelyre ügyelni kell. A szlovák tanárgeneráció természetszerűleg nem képes azt a nevelést nyújtani, amelyre szlovenszkói keretekben éppen olyan szüksége van a magyarságnak, mint bármely más országban. A tanárképzés kérdése körül felmerült viták és panaszok a legnagyobb mértékben megérdemlik, hogy meghallgassuk őket és foglalkozzunk velük. A nagyszámú diákságnak a magyar tanszékre irányuló követelménye még mindig nem nyert méltó kielégítést. Magyar egyetemről már a legvadabb illuzionisták sem álmodoznak, de nem furcsa-e, hogy a cseh egyetemen a magyar irodalmat szlovákul adják elő s a magyar tanárjelölt még a szemináriumokban is önként feladva anyanyelvhasználatának jogát, leginkább szlovákul beszél. Ezekről a szemináriumokról különben is jobb nem beszélni, mert mindennemű tudományos munkától mérhetetlen távolságban fekszenek. Az ilyen délelőttök minden egyes alkalomkor a hivatalos, szóbogarászó filológia ünnepnapjait jelentik s türelemmel kell rendelkeznie annak, aki kibírja ezeket az unalmas, jelentéktelen olvasási gyakorlatokat. Mert adatot kapsz itt annyit, hogy a fejed is megfájdul belé, elborítanak a dátumok és évszámok, az irodalomtörténet halott rekvizitumai. De élet nincs ebben a stúdiumban, ebben a molyszagu búvárkodásban nem kaphat szerepet az, ami az irodalomban az életet és a lényeget jelenti. Az irodalom történetén végigvonuló roppant eszmei harmónia és kontaktus megbomlik a részek egymásrahalmozásában. Az eszmei dinamizmust a matéria mechanizmusa váltja fel. Az életbe induló szegény tanár feje tele van az adatok és dátumok halmazával, csak a lényegből nem maradt semmi, mert a lényeg éppen az, amit az egyetemen nem tanítanak. S ez a szempont. Húsz-harminc jelölt szorong az ilyen előadásokon, mindnyájan szorgalmasan Írják a tanár szavait, mert tudni kell, hogy az elő-