Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-07-01 / 5. szám - Zerdahelyi József: Kis tüzek lángjainál

(4)

Kis tüzek lángjainál

— Toronyai Gábor sodródása —

Toronyay Gábor harmadik esztendejét élte itthon. Nehezen szokott az uj világba, de azért keményen állotta az öreg Dankó kezébe tett Ígéretet. Dolgozott.

Rendbe hozta a háza táját. Messze vidékről jöttek parasztok segíteni. Lóval, ökörrel, a két kezükkel. Kitől mi tellett. Éles ekevassal húztak barázdát a parlagnak induló földön. Szórtak rá acélos magyar buzamagot. Apró röges őszi földdel takarták be.Gábor

bele tanult a birtokba. Megismerte a földje természetét, az agyagos nehéz munkájú dombokat, a zsíros fekete lapost, a sajóvölgyi szénatermő réteket.

Vetett.

Aratott.A

föld adta neki a tudást a munkában.

Özvegy édesanyja elköltözött a házból. Nem gondolt vele elfoglalta a maga élete, a maga bánata, baja. A testvérei elszéledtek. Egyedül járt, de büszkén, szembenézően.

Az urak kerülgették. Ha szóba álltak vele, csak annyit mondtak neki, amennyi kijárt minden Toronyaynak.. Gábor nem bánta a magára maradást, csak mégis ettől is gyakrabban szólalt meg benne az erdő, a titkok éjszakája, a véres szinü hajnal csábítása. Hallgatott is rá. Sokszor veszett nyoma hetekre is. Senki meg nem tudta, merre járhatott. Csak a hire volt. Titokzatos hir. Súgás.

Most a mezőt nézte. Próbálta a télből maradt röget a talpával, kiment-e belőle a fagy, rá lehet-e menni az igákkal, szántóvető szerszámokkal. A hótalan tél mélyrefagyott, csak a teteje engedett ki most is a földnek. Belül a csákány is nehezen vágta volna. Késett a tavasz soká Pedig dél felé tavaszi nap sütötte a nyugtalankodást a Gábor testébe.

A széles válla közt lógatta a fejét a domborodó mellére, ahogy hazaindult. A taguton szembe jött rá Kőrössy Mihály, a szomszédja. Szálas ember volt ő is, de vékony dongás. A járása csak olyan mintha lopni menne. Alighogy hangzott a lépése a kerékvágás mellé vert gyaloguton. A hangja erőtlen, hozzáillő. óvári gazda volt. Két éve került onnan haza, a birtokba,