Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-07-01 / 5. szám - Darkó István: Faun a Magurán

Darkó István : Faun a Magurán

raénekesnő, bármilyen hires művésznő, egészen egyszerű családból szárr ázott. Az apja éneket és zenél tanított egy kis szlovenszkói városban. Később nem volt rendben a honossága, kitették a gimnáziumból, akkor tánciskolákban, moziban, éjjeli kávéházban hegedült. A lánya tőle kapta a művészete alapjait, erre az apa büszke volt s a siker miatt boldogság töltötte el.A

grófban apósa és házasságának az akadályai ellenszenvet támasztottak a zene iránt. Nem szerette, ha a felesége énekelt, vagy lelkesedett ezekért a dolgokért. Az ő tapasztalata szerint bonyodalmak, szenvedély ki törések melegágya volt a zene: Most is azt látta, hogy az asszony féligbehunyt szemmel hallgatja a primitív hangszert. A juhász muzsikálásában megejtő erő lappangott, a gróf is megérezte ezt, de élvezni nem tudta, mert a felesége miatt idegesség fogta el. Csak azért nem szakította félbe, mert nem akart kellemetlenkedni. Elhatározta, hogy türelemmel végighallgatja a juhászt.

A zsákból most meglepő hangszer került elő. Közönséges/ fényes, széles acélfürész, jó három méter hosszú, a két végén fából való fogóval, nagy fogakkal, közepén majd két tenyérnyire vastagodóan, két vége felé elvékonyodóan, olyan rugalmas, hajlékony testtel, hogy a zsákban is összegöngyölve lapulhatott, mint egy géphajtó szijjtekercs. Ilyen fűrésszel vágják a csapatokban összeállt ruszinok az erdőket.

Koreny Jankó megfogta a fűrész egyik végét az egyik ke- ■ zében, evvel ügyesen, szükségszerint hajtogatta az acélt, a másik kezében favonóval csodálatosan szépen hegedült rajta. Ez a zene már az egyszerű anyag elvarázsolt hangjainak lélekszerinti kivonata volt. A varázsvessző, a favonó előcsalta a favágó fűrészből.A

juhász bocskoros lába egyet-kettőt lépett a grófné felé. Füstmarta, szélrágta, napsütötte csúf arcát belső meleg tüzelte. Medres ráncai mintha elsimultak volna, tágranyilt szemmel nézett, szája széle reszketett. Hizelkedően mosolygott. A tiszttartó megrémült, észrevette, hogy a gróf arca elkomorult. Szép kis história, meg szerette volna rúgni magát érte s bebizonyosodva látta az autóra ülésük óta tartó szorongó, megokolatlan félelmét. Ez a szegény, őrült hegyi ember, a muzsikájáról hires, meggárgyult Koreny Jankó egyedül a grófnénak hegedül az istenverte fűrészén! Az asszony szívesen veszi ezt, kacér ez a nő, vagy mi a nehézség, rejtett mosollyal felelt a juhász önfeledtségére, biztatta a szemével. De talán ezt sem tette, csak látszik rajta, hogy tetszik neki ez az őseredeti zene. Vérében lehet a muzsika, talán maga sem tudja, hogy milyen nem illően hat rá a páratlan favágófürész. Ezt a szegény bolond hegyiparasztot pedig amugyis dilinóssá tette a hire, meg a kétség