Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-07-01 / 5. szám - Darkó István: Faun a Magurán

Darkó István: Faun a Magurán

télén tudománya. Nem is gondolkozik azon, hogy mit csinál, nem látja helyesen már, hogy kivel áll szemben, csak topog feléje, nevetgél, kelleti magát, muzsikával udvarol, nyilvánvalóan nem is gondol arra, hogy udvaroljon, mégis félreérthetetlenül udvarol. Még hozzá hogyan! Közel áll a lehunytszemű grófnéhoz, ugv húzza neki a fűrészen. Ez a művészet, az biztos. A nóta szép, a helyzetben is sok szépség van, de ha a gróf most egy-két pofonnal fel nem ébreszti őket, akkor hinni kell a csodákban is.

A tiszttartóban a gondolatok egymás nyakába bukdácsollak. Titokban az ujjait ropogtatta.

A gróf talpra ugrott. Csepp undor játszott a szája szélén. Az asszonyt nézte ilyen szájjal. A grófné csodálkozva bámult rá:

— Nahát, ez csoda. Mit tud ez a szegény ember! Kedvesem, magának tennie kellene valamit az érdekében. Ez az ember született tehetség.A

gróf kiegyenesedett, magára talált. Fanyarul mosolygott:

— Kérdezze meg Korenyt, Pomáz ur, hogy volna-e kedve zeneakadémiára járni?Az

asszony ebből megérezte a férje ingerültségéi. Elvörösödött, felállt ő is:—

Ne, ne igy kérdezze. Semmi értelme. Ne kérdezzen tőle semmit. Szerelném, ha megértenők egymást. Ez az ember . . .

A gróf leplezetlen ingerültséggel legyintett:

— Igen, tudom. Gyerünk tehát az autóhoz.

— Én művész vagyok és az is maradok halálomig, — mondta elszántan az asszony, — van egy pont, ahol úgy látszik, nem értjük meg egymást.A

gróf hidegen bólintott :

— Úgy látszik, van. Hamar rájött erre.

Az autóhoz sietett, felült rá, elindította a moLort. A grófné tétovázva állt egy darabig. Felvette a porköpenyét. Felült ő is az autóra.A

tiszttartó elmenőben odamondta a juhásznak:

— Te állat, mit csináltál?

Futva ment az autóhoz. Elbámulva látta, hogy Koreny Jankó is utánuk szalad, ráakaszkodik hátul a kocsira, valamit tart a kezében, sebes magyarázat kíséretében mutogatja.

— Mit akar? — kérdezte a gróf a foga közül.

— Még van egy hangszere, azt mutogatja, — a tiszttartót düh és meleg dac kezdte fűteni, — azt mondja, hogy ezt még megszólaltatná.

Összetett, játékos furulyahang szólalt meg a hátuk mögött. Önkéntelenül hátranéztek. A juhász négy-öt furulyából összekötött sípot fújt vigyorogva. Gyermeki jókedv sugárzott a csúf ábrázatán. A hangszer kicsitől a legnagyobbig növekedő sípok