Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-07-01 / 5. szám - Darkó István: Faun a Magurán

Darkó István: Faun a Magurán

sajtot csinálunk mi itt kérem. A tisztaságra ügyelünk, a füst konzervál és dezinficiál.A

gróf az autóból összecsukhatópoharakat hozott, azokból ittak. A barna kenyér tapadó jóizzel társult a zsendicéhez a szájukban. A juhász másodszor is hozott belőle. Boldogan figyelte a falatozásukat. Egy idővel kapta magát és leült jó néhány méterre velük szemben a fűre.

— No Jankó, — a fiatalember ezt mondta neki, — muzsikálj nekünk valamit.A

juhász benyúlt zsiros inge mögé, furulyát kapart elő onnan. Egyhangú, beszédes dallamokat fújt ki rajta. Vastag ujjait csendeskésen váltogatta a furulya nyílásain. Amikor sebesebben szólt a nótája, ügyes fürgeséggel mozgatta nagykörmü, nehéz kezét. A daloló fadarabnak együgyü, bizakodó hangja volt. Tétován szálldogált az erős levegőben, egyszerűen, mesélősen, kicsit álmosan ez a hang, testetlen szó, légnemű pityergés. Borongós, szomorkás alapszínét alig változtatta. Mintha éneklő ember torkán tűhegy kapart volna végig, az előtörő hang a sávos kis seb felületét fájdalommal érintette.

— Érdekes, — mondta a grófné, — egészen érdekes.

A juhász abbahagyta a furulyázást, a házból tiszta külsejű zsákothozott ki. Zsinórra futó nyílásán benyúlt a zsákba, hegedüszerű fadarabot szedett ki belőle. A fadarab meg volt faragva, nyaka, hasa, talpa volt, húr feszült rajta. Lószőr vonót vett elő hozzá, álla alá szorította a szerszámot. Tompa, búgó hangot adott a primitív hegedű, de tisztán szálldosott ez a hang ezen a mély felszínen és gyötrődve ismételte az előbbi dallamokat.Az

ostyepkafejü Koreny elcsavart nyakkal hegedült. Amikor megállt vele, rávetette apró szemeit a szép grófnéra.

— Ezt a hegedűt Koreny Jankó sajátmaga készítette, a vonót is hozzá, — magyarázta a tiszttartó. Azt figyelte meg, hogy a grófné arca egészen megváltozott. Eddig olyan természetes, egyforma, öntudatos büszkeség ült rajta, most előbb meglágyult, aztán megkeményedett. A gróf a fülébe súgott valamit. Ettől komolyodott el a szép asszony. Korholóan nézett az urára. ...

A gróf ajándékozóan mondta:

— No lám, milyen helyrefiu ez a Koreny Jankó.

— De tud ő még mást is, — a tiszttartó erősebben nézett a grófnéra, kinyújtott karcsú bokájára, amelyre, a világossárga selyem harisnyájára kis zöld szöcske telepedett. A gróf elnyúlt a füvön, megtámasztotta a fejét, angol pipát szívott, tányérsapkájával dongó után csapott, de ő is az asszonyt figyelte. A fiatalember hallotta egyszer, hogy ez a házasság nem ment könnyen. A gróf családja tiltakozott ellene, mert az ope