Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-07-01 / 5. szám - Darkó István: Faun a Magurán

Darkó István: Faun a Magurán

— A tiszttartó ur azt állítja, hogy ennek az egyszerű embernek, a Korenynek, ahogy hívják, valami feltűnő érdekességei vannak, öreg ember?—

Mindössze harminc, de a külseje a duplájának mutatja.

Az ajtóban, a szürkésen szivárgó füstben most megjelent Koreny. Alacsony, hosszú karú, ráncos arcú, tömpe orrú, darócba öltözött emberi alak. Á kezében bádogedényt tartott. Széles bőröv karolta a derekát, az övön elfeketedett sárgaréz gombok s elől szivaralaku, fényes sárga csatt díszelgett. Juhokhoz, füsthöz, hegyhez, fához és fűhöz szokott apró szeme kicsit megnyílt, rákerekedett a grófra és összeszaladva hunyorgott a grófnéra. A tiszttartóra ismerősen nyílt a sárgafogu szája, mosolygott, letette a bádogkannát, két tenyerét súrolva verte össze, tisztálkodott.—

- Pohváleni Jézusz Krisztusz, — igy mondta.

— Naveki ámen, — felelte a fiatalember, — ti Koreny, tu je ten pán gróf a jeho zsena.

Áá, szaladt ki az ember száján, összecsapkodta a tenyerét, átfogott kezével a könyökét tapogatta, befonta a karját és sebesen, szögletesen hajlongott, mintha egy erőszakos kéz a fejét a föld felé nyomkodná s ő ellenállóan kapkodná vissza. Áá ismételgette zavarodonan. Topogott, egy helyben járkált, mondott valamit a tiszttartónak, döcögve szaladt el a házba. Fekete kenyeret hozott ki durva kendőben és mázos csuporban tejneműt. Hajlongva nyújtogatta a vendégek felé. A szája közben sebesen járt, menekedve beszélt, mintha valami büntetendőt, vagy nem illendőt cselekedett volna s most védekező beszéddel akarná kideríteni az ártatlanságát.

A grófné érdeklődve nézte. Odébb ment, leült a pázsitra, csak a gróf álldogált, emiatt a fiatalember is állva maradt.

— Mit beszél? — kérdezte a grófné.

— Zsendicét és kenyeret hozott. Zavarban van. Azt mondja, hogy még soha sem látta a gróf urat s most nem tudja, hogy mit csináljon. Szeretne a kedvében járni. Az apja ismerte az uraságot, a nagyapja is, ezek talán évszázadok óta élnek itt. A vadászatoknál hajtok voltak, azt meséli, hogy az apja gyakran emlegette azt a nagy ebédet, amelyet itt főztek a tisztáson a vadászoknak.A

gróf is közelebb lépett és kedélyesen bólongott:

— Hát szó ami szó, nekem sem volt eddig alkalmam találkozni Korennyal. Mit csináljunk a zsendicével? Éhesek, szomjasok vagyunk, ha merhetjük, megisszuk.

— Megisszuk természetesen, — élénkült fel a grófné, — tisztának látszik. Legfeljebb az edény ... Mit gondol, tiszttel tó ur?—

Én mindig sokat iszom belőle. Híres jó zsendicét és