Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-07-01 / 5. szám - Reményi József: Szellemi Mohács

Reményi József: Szellemi Mohács ték szellemi múltjukat az amerikai, sőt talán még inkább az amerikai magyar életben.

Kezdjük Jupiternél, azaz ne feledkezzünk meg arról, ami a legfontosabb. Az amerikai magyarság lelki élete gyökértelen. Az amerikai elhelyezkedésben elsősorban a gazdasági elveket kellett hangsúlyoznia. Szervezkedő tevékenységében az önvédelem és életösztön gazdasági lépését az erkölcsi követte. Ez magyarázza meg az újságokat, egyleteket, templomokat. Csak azután következhetett a szépség lázának megvalósítása. Ez azonban torzó. Ne ámítsuk magunkat. Az amerikai magyarságnak kulturális téren még regionális jelentősége is ingatag. Gyakorlati szempontból az életharcban tanúsított meglepő ruganyossága elismerést érdemel, szellemi szempontból inkább jellemző, mint érdekes, sorsának kezdetleges romanticizmusa, amely azért kezdetleges, mert nincs is módjában kialakulnia. A bevándorló nyugtalan lélektanából következik, hogy az amerikai magyarság miért nem érkezhetett el a klasszicizmus érettségéig. Ez a kezdetleges romanticizmus magyarázza meg azt, hogy gilisztás emberek regényes jelzőkkel ruházzák fel a felszint; ebből következik, hogy csak kevesen keresik azt a tükröt, amelyben valóban megláthatnák magukat; ez a magyarázata annak is, hogy miért nincs kritikai jelentőségű szellemi élet az amerikai magyarok körében. Túlsók az olyan „vezető“ amerikai magyar, aki Potem

kin faluval

kedveskedik egymásnak. Mert igy mégis csak könynyebb elviselni ezt a rongy életet, kérem alássan, vagy ha úgy tetszik, kérem szépen.Ha

az amerikai magyarok Gárdonyi Gézát olvassák, ez tiszteletreméltó. Ez fejlődés a múlttal szemben. Ha idejét múlta is (formailag ép úgy, mint tárgyi szempontból) egy csomó háború előtti iró, szellemi készletében s kifejezésében vannak maradandó értékek, amelyek tehát ma is megbecsülendők. Viszont (ami nyilvánvaló) óriási tévedés azt hinni, hogy a tárcaötlet irodalom elismerése a kulturális megbecsülés megnyilatkozása. Sokan esztétikai érdemrenddel udvarolnak maguknak, mert bizonyos belletristák bőbeszédű semmiségeire emlékeznek. Az irodalom teremtő munka, nem nyelvöltögetés, nyafogás vagy nyalakodás. Az irodalom az élet lelkiismerete művészi hangsúlyozással, amelyben a jellemnek, a felelősségnek, a képzeletnek, a szuggeráló erőnek, az olimpuszi tárgyilagosságnak s az emberi közvetlenségnek érvényesülnie kell. Amellett persze eredetinek is kell lennie. Már most a tárcairodalom jelentékeny részében csak az volt az eredeti, hogy egyáltalában kapcsolatba hozták az irodalommal. Mintha az árúházról el akarnák hitetni, hogy a Mátyástemplom.

Ugyan hányán vannak az amerikai magyarok sorában, akik elérzékenyülnek Ady Endre elvitathatatlan nagyságától s lel-