Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-06-01 / 4. szám - Darkó István: Égő csipkebokor
Darkó István: Égő csipkebokor tam valamit, hogy különben sem való a díványon együtt ülni férfinek és nőnek, csak ha jegyesek s a lábaimat ide-oda rakosgattam, egymásra tettem, levettem, a kezem kinyúlt a hamutartó után, felvettem, letettem, félszeg voltam. A beszédről, arról jobb nem is szólni. Nővel, lánnyal beszélni csak úgy tudtam, ha nem néztem rájuk. Addig okosakat, ügyeseket mondtam, de mihelyt rápillantottam, vége ! Hozzám értek, reszkettem. Megesett, hogy meleg ábrándozással ápolgattam az érzelmeimet egy kedves, finom úrilány iránt. Elhatároztam, hogy feleségül kérem, sokáig udvaroltam neki s egyszer a korcsolyapályáról jövet óvatos, szelíd kacérsággal faggatni kezdett. Kis bundában volt és rádőlt a vállamra, persze hebegni kezdtem, mint egy diák, butákat beszéltem, letagadtam, hogy családot készülök alapítani, soha se nősülök meg, azt mondtam, mert a nők nem érdemlik meg, hogy a komoly férfi velük foglalkozzék. Persze megharagitottam, többet nem is beszélt velem. Van a férfinak más dolga is, mint a hiú enyelgés, ilyesfélét mondott Madách is, magyaráztam neki gorombán, ostobán, sután, Istenem, mekkora ostobasággal, a drága lánynak ... Tényleg soha se nősültem meg. Rendes nővel még nem volt dolgom. Elrontott, ügyetlen paraszt vagyok, érti-e, bunkós paraszt, de csak azért, mert nem maradtam otthon, ahová való vagyok ... Most aztán a betegség is! Kész, mehet!... Ha nem voltam világos, csak annak tulajdonítsa, hogy már az is felizgat, ha sorsomra gondolok... No de még eljövök egyszer, ha megengedi, bocsásson meg, hogy sokat beszéltem, szeretném, ha megismerné a lelkiállapotomat... — Nagyon szívesen, — mondta Bódi Gyuri. Érezte, hogy másként kellene felelnie. Nagyon érdekelte Turcer, de hosszú beszéde vége felé már csak fél gondolattal tudott társulni hozzá. Éles füllel hallotta, hogy a szoba folyosóra nyíló ajtaján valaki a szobába lépett és nesztelenül topogott az erkélyajtóhoz. Ott megállt s a Turcer hangja mögé rejtőzött. — Isten vele tanár úr, jöjjön el, beszédem van még a tanár úrral, — így küldte el Turcert, aki zavartan imbolygott az ajtóban és kapkodó lábakkal tért ki valakinek. Gyuri behunyta a szemét és biztosra tudta, hogy Ágota érkezett. Ha a tanult falusi ember ilyen bajokkal küzd, ilyen félszegségekkel, vájjon nem általános betegsége-e ez a falusi embernek? Es nincs-e a városi embernek olyan tulajdonsága, mely egyedül csak az övé, amelyet nem ád oda senkinek, amelyet eltanulni sem lehet tőle, de amely kell az élethez, már ahhoz az élethez, amelyet Ágota is él ? ! Behunyva tartotta a szemét s azt várta, hogy a meleg, lágy ajkak megjelenjenek a szemehéjján és boldogító lehellettel úgy érintsék, ahogy ezeknél a látogatásoknál máskor szokták. Várt. Semmi. Kilesett a lányra. Kiránduló ruhában, bottal a kezében, állt Ágota, vizsgálódva nézte a fekvő embert.
