Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-06-01 / 4. szám - Darkó István: Égő csipkebokor

Darkó István : Égő csipkebokor

Gyuri reszketve nézte a sas halálát. A vihar meglepetését a földön ülve, tehetetlenül fogadta. Ágota behúzta, bevonszolta kínnal egy ferde szikla párkánya alá s fogvacogó ijedelemmel kuporodott melléje.

A vihar alábbhagyott s egy ugrással megszűnt. A sas elhullt, a másik talán megmenekedett. Gyuri ázva-fázva, fájdalommal és látományoktól káprázó, égő szemgolyóval, bénán ült a szikla alatt. Teste egynek tudta most magát a sas amott heverő véres tetemével. A homloka nyilait. Az agya fájt a számtalan gondolattól. Nehezen lélegzett a villámsebességével kisütött napban gőzölgő gúnyája alatt, de sajgó aggyal és nehéz lélegzéssel ezekben a percekben ezer élettel,megsokasodott tudással és viharzó, gyönyörű érzelmekkel sokszorosan élt, érzett és tudott.

Azt hitte, mindent tud és a legtöbbet érzi, amire ember képes. Félkarja a lányt tartotta, szeme a vihart és a sas halálát göngyölte magába. Ahogy sok ember között, nagy bajban, a legnagyobb felismerésnek közvetlen utána, a halál megsejditésénél van az: olyan egyedül és mégis mindenkivel ült most a szikla alatti hideg, vizes mohán.

— Jajj, jajj, Gyuri, jajj, jajj, — nyöszörgött Ágota, majd váratlanul ezt mondta: — Á iogaim foxtrottot járnak.

A két csizma felé kapott:

— Fájnak?

Gyuri felszisszent és bólintott. Erre a lány tevékenysége is magához tért. Csurgósan vizes piros kabátkáját lenyúzta magáról és Gyuri hátára erőszakolta:

— Meg ne fázzon.

— Ettől már aztán nem, biza... — mosolygott Gyuri.

— Elszaladok a restauráciába, a bandában vannak több doktorok, segítséget hozok azonnal... Jajj, ha a láb kitört!...

Szelesen térdelt Gyuri elé, két kézre fogta az orcáját, kétfelől csókkal melegítette. Felugrott és a tetőn álló vendéglő felé bukdácsolt az elrontott, szálfák torlaszolta, letörült ösvényen.

A kiránduló társaság majd minden tagja megjött a nyomában visszafelé. Szörnyülködésük kíváncsiság szirupjában ázott. Még Lőtte tante is sajnálkozott Gyuri balesetén. Felesleges kérdezősködés mellőzésével azonnal a borzalmas viharral magyarázták azt.

— Jó, hogy nem dőlt valami rátok, a fák, vagy a sziklák, — mondta szörnyülködve Ágotának, — a titkár szerint ez a vihar megismétlése volt a tizennégybelinek. Annak a nyomait máig is látni a Tátrában.

— Ezentúl azt majd nem lehet látni, — jegyezte meg valaki. Két orvos késsel vágta fel a Gyuri csizmáját és megállapították: — Mindkét bokája kificamodott. Törés nincs. Kellemetlen ügy, de nem veszedelmes.

Órákig vitték lefelé a rögtönzött hordágyon, turista lámpák