Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-06-01 / 4. szám - Darkó István: Égő csipkebokor
Darkó István: Égő csipkebokoi pedig Gyuri vagyunk * . . Köszönöm azt, ha kijavítja nyelves botlást beszédemnél. Nehogy úgy legyen velem, mint egy ismerősünkkel, aki mostanában tanulta a nyelvet, mert most jött a regátból s valakivel beszélgetni kezdett. Egészen jól ment már neki, de közben mindig ezt mondta-.megkövezlek kérlek aláson, megkövezlek kérlek alázattal. Én is ott voltam, nagyot nevettem, ahelyett mondta, hogy : megkövetlek. Nevettem, mert én tudta, hogy az más. Megkövezlek, az nagyon rossz, azt jelenti, hogy kővel agyonverni. Megkövetlek pedig azt, hogy megkérlek szépen... Még azt is mondhatom, hogy én is tanítani tudom magát... hogy máskor egészen megértse, ha valaki idegen nyelven akarja megsérteni . . . Gyuri hőséggel küzdött, előrelendült, nem bírt magával. Kedves, kedves, ezt mondogatta magában tisztábajött, megfordult belső hanggal. Milyen kedves, milyen szép ez a lány, mennyire nem büszke, mennyire érteni akarja őt. — Ágota, — mondta lelkesen, — otthon van két porbanjátszó kis lány, az egyik a bíróé, a másik a szomszédomé. Mindakettő selypit. Kis macskával játszottak. Azt mondja az egyik, igy: tita, gyere ide tita. A másik erre megoktatta, ilyen módon: Te, azt nem úgy kell mondani, hogy tita, hanem úgy, hogy : rmatka. Felnevetett s boldogan rázta a fejét. Elkapta az Ágota kezét és megszorította. Nyomban elengedte, megrémült, a lány nem nevetett, nem értette s most látszott rajta először, hogy nem ért meg mindent, amit Gyuri mond, mondogat, mesélget s hát még amit ezután mondogatna, amit mind el kellene mesélgetnie. Eldobta a lány kezét, megfordúlt, menni akart. Ott volt nyomában a lágy hang. — Ezt nem értettem, de meg fogom... tanúlni fogom... Ne féljen Gyuri. Olyan érdekes maga, egészen más.. Édes. Ez a rövid szó szebben zengett, mint egy egész szép nóta. Gyuri visszafordúlt, hálásan mosolygott, mondani akart valami hasonló szépet. A sziklás meredek szélén állottak. Hátuk mögötti kisebb sziklatömbre mutatott most Ágota: — Most már menjünk vissza. Nagyon szeretnék gyopárt vinni magammal emlékül. Ott sok van. Tudna onnan hozni nekem ? De csak akkor, ha fel tud mászni ... Lezuhanni nem! Gondolkozás nélkül ment a sziklatömb felé Gyuri. Megkerülte a sziklát, körbejárta, megleste alkalmas oldalát. Kiálló kőlépcsőibe kézzel fogózott, lábával óvatosan tapogatózott, lassan mászott felfelé. Elérte az első gyopárt, letépte s lenézett a lányhoz. Valahogyan tudtára akarta adni, hogy ha ez a szikla most növekedni kezdene, felső csücske nyúlna, nyúlna, kitartóan emelkedne az ég felé, az égig s a csokrot annak a tetejéről kellene letépnie, akkor sem térne vissza. A kővel növekedne a magosságok vonzó távoláig, mindig kisebbedne, apró bogárnak látszana fönt a sziklán,
