Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-06-01 / 4. szám - Kritika - Jarnó József: Kassák Lajos
Kritika bántón, de mégis némi éllel azt mondja : — Éppen olyan kemény fejű és nyugtalankodó vagy, mint az Anyád. I»;aza van. 0 az én Anyám és én az ő fia vagyok.“ Vagy amikor a felesége képét adja elénk: „Velem jár együtt és egyformán elfogadja és elbírja mellettem a jót és a rosszat. Lehet, hogy csak a testi megkivánások hoztak bennünket össze, de ma már sokkal közelebb vagyunk egymáshoz. Láthatatlan kapcsok kötnek bennünket össze, ő majdnem ugyanazt gondolja és érzi, amit én s én mindig örülök annak, amit ő érez és gondol. És nincs benne elfárasztó nyugalom, se nyugtalanító reménytelenség. Hittel és bizakodással él. Hiszi, hogy egyszer jobbra fordul körülöttünk a világ sora és bízik bennem, mint ahogyan bízik önmagában. Más nőket is ismerek, de azok egészen mások, mint ő. Nem majmolja a változó divatot, de szinte fanatikusan szereti a tisztaságot. Onnan jött ő is lentről, ahonnan én, kenyéren és vizen nőtt föl, nem voltak játékszerei és nem meséltek neki varázslatos meséket.“ * * * Ebben a három kötetnyi könyvben Kassák képet akart adni magáról, az emberről, s ezt a célt maradék nélkül el is érte. A kép világos, retus nélküli, mindenki számára érthető. A tiszta ember tiszta képe. S éppen mert ilyen a kép : a könyv messze túlnőtt az egyszerű életrajz keretein, s bármennyire is alá akarja huzni Kassák az életrajz jelleget azzal, hogy néhol oldalakon keresztül idéz újságcikkekből, művészet lett. Irodalom. A tények irodalma. A kép, amit ez a könyv ad, nemcsak Kassák Lajos emberi és irói portréja, de művészi rajza a magyar proletariátus életének és annak a világnak is, amelyik a háború előtt és a háború alatt volt körülöttünk. Ez természetes, hiszen Kassák Lajos nem elefántcsont-toronyban élő költő, hanem ember, aki részese a kollektivumnak, amit magyar proletáriátusnak neveznek és annak a nagyobb kollektivumnak, amit „az emberiség“ néven szokás emlegetni. JARNÓ JÓZSEF