Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-06-01 / 4. szám - Figyelő - Szombathy Viktor: Szlovenszkói kisváros
F I G Y E LŐ SZLOVENSZKÓI KISVÁROS A kis vonat unottan rázza ki utasait. Télidő van s az egyetlen autóbusz rekedt tülköléssel döcög a főtér felé. A közeli hegyek szürkésfehéren állják a vártát, a keskeny patak, melyen túl már idegen ország határa nyílik, befagyott s titkos éjszakai utak tanúja lett, útlevél és engedetem nélkül. De az is lehet, hogy ez a határ tiz kilométerrel lejjebb van, közötte nincs folyó, csak csupasz mezők s csenevész bokrok. Sok-sok ilyen kisváros, szélesebben elterült nagy falu üldögél igy a déli részeken s aluszik . . . A lelkek lakatján rozsdás a zár és a bizalmatlanság felhője minden ház fölött ott lebeg. Kopogtass ismeretlenül egy házban : végrehajtónak, vagy könyvvigécnek néznek és Szlovenszkón most ez egyik sem jő ajánlólevél. A jó szlovenszkói iró hitelét a rossz könyvvigéc és az enmaga által költővé kinevezett vándorkönyvárus rombolgatja, a világdepresszió aktiv képiselőjeként a végrehajtó jelentkezik : és begombolt szivekre talál . . . ♦* * Fásult és közönyös mindenki. Tizenhárom év arra volt elég, hogy a határon inneni s határon túli szomszéd városka lelke kettéváljon s ma már gondolkozásban, szokásban, nyelvben két teljesen különélő városka, szomszédság néz farkasszemet. A más-más körülmények közé jutott városkák lakói kölcsönösen lenézik egymást : az egyik, mert hite szerint magyar s annak is maradt, a másik, mert elgondolása szerint, demokratává s igy európaivá lett . . . A határon túli ember szegénységet fogadott s önérzetességében keres menedéket. A határon inneni a viszonylagos jobb módnak örvend s hogy anyagilag békében élhessen, egyre inkább hátrahuzódik arról a pozícióról, melyre pedig a húsz évvel ezelőtti tankönyvek szerint oly büszke volt . . . A négyszemközti magyarok pompás ideje következett el. Ezek azok, akik szívesen használják ezt a kifejezést : „nem szabad magunkat exponálnunk“ — és e kifejezésnek birtokában mindentől visszahúzódnak, arai magyar kezdeményezés, mert félnek állandóan fenyegető kísértetektől, a jegyzőtől, a hatóság embereitől, akiknek pedig kisebb gondjuk is nagyobb, mint magánemberek magán-gondolataival törődni. Ezek azok a magyarok, akik félnek magyar művésznek nyílt teremben éljent kiáltani s vasárnap délután, olcsó külföldi bor mellett, a határon túl mellveregető formában tesznek hitet az igaz magyarság mellett. ** * Kisváros . . . Egy-két kávéház, autótaxik, a minden nagyobb községben fellelhető országos-cipőüzlet, háromnyelvű plakátok és csendesség. Gyanakodó és hátrahuzódó itt minden ember. Fél a légy zúgásától is, jogaival élni restell s ha alkalma van, minden név fölé kiírja a mekcsent.
