Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-06-01 / 4. szám - Kritika - Jarnó József: Kassák Lajos

Kritika csak külsőség, — de hozzátartozik a könyvhöz, mert hozzátartozik Kassák Lajoshoz. Állásfoglalás ez is, aminthogy Kassáknak nemcsak minden könyve, de minden mondata is állásfoglalás. Abban a nyitott-könyv-életben, amit Kassák Lajos él és ir, hazugság len­ne az a polgári társasjáték, amelyik az olvasó kíváncsiságát csiklandozza meg: — No,találd csak ki, kiről is van szó? Ebben a könyvben nem lenne helye annak a szemforgató áldisz­kréciónak, ami az irodalomban úgy szokott megjelenni, hogy az iró minden jellegzetes tulajdonságával, minden közismert vonásával, az egyéni különösséget erősen kidom­borítva lefest valakit, akit annaki­dején, mondjuk, Völgyesi Lajos né­ven jegyeztek be a születési anya­könyvbe, de az illetőt, — hogy Is­tenments rá ne ismerjen valaki, — Tölgyessy Lajosként szerepelteti re­gényében. ** * Kassák életrajzának első három kötete egy ember indulásának regé­nye volt. A most megjelent máso­dik három kötet azt mutatja meg, hogy hogyan lett a huszonhá­roméves 'vasmunkásból (a „Renais ­sance“ folyóirat szerkesztői, ami­kor lehozták Kassák első verseit, ezeknek érdekességét azzal is alá akar­ták huzni, hogy a bevezetőben meg­említették, hogy ezeket a verse­ket egy huszonhároméves vasmun­kás irta) az európai proletárirodalom legjelentősebb alakja. Í-J-.S azt hiszem, hogy most, Kassák uj regényének megjelenésekor, ha tökéletesen más szempontból is, me­gint meg kell említeni a valamikori vasmunkást. Épen ebben a könyvében írja meg Kassák, hogy amikor a „Renais­­sance“-ban elolvasta a versei fölé biggyesztett bevezetést, dühbe gurult: „Kinek mi köze hozzá, hogy én mi vagyok! Ha nem jók a versek, ne közölték volna le, s ha jók, ne mentegetőzzenek miattuk!“ ... S Kassák Lajos, aki annyira iró, hogy európai viszonylatban is kevesen vannak hozzá foghatók, vasmunkás ma is. Ugyanannyira, mint amikor verseiben a terekre „zengő acélból“ akart uj jeleket lök­ni és „üvöltő, tüzes lokomotivokat a döglött sínekre“. Érzelgősségnek, szentimentalizmusnak nyoma sincs Kassák Lajosban, de ha valamit nagyon közel érez a szivéhez, akkor vasból kalapálja ki a mondatokat. S ezeket a mondatokat úgy rakja ösz­­sze, ahogyan gépóriásokat szerkesz­tenek. Amikor az anyjáról ir : „Körülbelül húsz esztendeje an­nak, hogy igy játszott velünk és igy mesélt nekünk az Anyánk. Jő volt hozzánk s mi ezért nagyon szerettük. Ma már agyondolgozott, öregedő asszony, én felnőtt ember vagyok, ki már szakáit is vi­selt, akinek már gyereke is volt, de ma is szeretem az Anyámat és jóban vagyok vele. Öreg már, de azért kemény és akaratos. Úgy bánik velem, mintha még min­dig nem nőttem volna ki a rö­vidnadrágból. Időnkint, ha össze­ülünk beszélgetni, azt mondja: — Rajta, gyerek csak rajta! Addig üsd a vasat, amig meleg. Jolán is itt ül közöttünk s ne­ki tetszik, hogy mi ketten ilyen jól megvagyunk egymással. De néha, ha valamiért össze­szólalkozunk Jolánnal, akkor nem

Next

/
Thumbnails
Contents