Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-06-01 / 4. szám - Kritika - Jarnó József: Kassák Lajos
Kritika dadaista hatások. Az igazi magyarázat olyan egyszerű, hogy csak könyvbevakult esztéták nem veszik észre : az a tény, hogy 1932-ben egy kicsit más az élet, mint amilyen 1913-ban vagy 1919-ben volt. Logikus egység az az irodalom, amit Kassák Lajos különböző könyveiben találunk, csak ennek a logikának a kulcsát nem Marinettiben, vagy a dadaistákban kell keresnünk, hanem Kassák Lajosban. ** ♦ Mindezt azért kellett előrebocsájtani, hogy félreértésektől menten szólhassak hozzá Kassák uj könyvéhez. Abból a tényből, hogy az „érthetetlen“ versek és képversek Kassák Lajosa most mindenki számára érthető regényeket ir, többen vontak le olyan következtetést, ami nagyon hasonlít a megtért bűnös legendájához. A lehiggadt káosz teóriájának hirdetői annyira könyvéletet éltek, hogy észre se vették, ami körülöttük történt. Nem látták meg, hogy a legutóbbi két évtized során egyéb dolgok is összekuszálódtak, mint az irodalom hagyományai, de azt sem, hogy ennek a kornak más eseményei is voltak, mint az, hogy az ifjú költők összetörték a verselés technikájának iskolás szabályait. A káosz nem Kassák Lajosban volt, hanem Kassák Lajos körül. Abban a világban, amelyikben, vele együtt, valamennyien élünk. S amelyik esztétikájával, gazdasági és társadalmi rendjével együtt felépithetetlenül öszszeomlott. Az uj Kassák-regények logikus rendjében pedig már az uj világ uj embere egyenesitgeti a hátát, ropogtatja a csontjait. S ezért hamis az a teória is, amelyik valamikor Kassák Lajosé volt (nem tudom, ma is vallja-e még, de bizonyos, hogy az iró rendszerint nem hivatottabb kritikusa a maga művészetének, mint legvadabb megnemértője), aki többször is hangsúlyozta, hogy önéletrajzát nem tekinti művészi alkotásnak, irodalomnak, csupán annak, aminek elnevezte : életi eirásnak. Ma, amikor a tények irodalma (Tatsachen-Literatur) már a „hivatalos“ kritika kinai-falát is áttörte, ez az érvelés annyira elvesztette aktualitását, hogy a legvaskalaposabb „irodalmi szakférfiak“ se mernek esküdni arra a bizonyos határvonalra, mely az irodalomban a valóságos és költött életet lenne hivatott elválasztani. ** * Azzal a szép irodalmi morállal, amelyikkel közéletünk jelesei Tamás Mihály nyakát akarták kitörni, amikor a „Szép Angéla háza“ megjelent, olyan vehemenciával ütközik Kassák Lajos regénye, hogy a felhördülések aligha fognak elmaradni. Kassák mindig hangsúlyozta, hogy nem irodalmat, de önéletrajzot akart írni. Ennek az elvnek megfelelően könyvében nem ir a Marslakókról, sőt még a születés vagy a pénz arisztokráciájának jeleseiről sem, csupán magáról és a körülötte élő emberekről. Nem kulcsregény, — illetve a kulcs benne van a zárban. Az a csinos társasjáték, ami nálunk a valóság-regényeket kisérni szokta: a találgatás, hogy ki kicsoda, ezutta elmarad. A regény, illetve Kassák életének összes szimpatikus és anti patikus mellékszereplői a maguk igazi polgári nevén szerepelnek a könyvben. Az irodalmi álszeméremnek ez a tökéletes felrúgása tulajdonképen
