Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-06-01 / 4. szám - Kritika - Jarnó József: Kassák Lajos
Kritika. terrorok uralma alól a keresztyénségnek elszántan függetlenítenie kell magát.“ Úgy érezzük azonban, hogy Makkai e könyvében igazságtalanúl szűkmarkú volt az emberi művelődés (humánum) jelentőségének értékelésében (ez az értékelés pl. nem lenne elég alap Ady világának ahoz a védelméhez, amit Magyar fa sorsa c. könyvében nyújtott); úgyszintén a szocializmus korszerű feladatainak értelmezésében és megjelölésében is. Pozitív program helyett csak elveket és általános utasításokat ad. De itt is fontos és helytálló az alábbi tétele: „ az egyházat semmiesetre sem szabad olyan szociális intézménynek tekinteni, vagy állítani, mint amely külön területet képez a szociális kérdések saját körében és módján való megoldására.“ — y — l KASSÁK LAJOS (Széljegyzetek „Egy ember élete“ című könyve megjelenésekor) A kortársi irodalomtörténet, ez a tanárosan pontos, pedáns tudomány, már jónéhányszor gombostűre tűzte, elskatulyázta és megcédulázta Kassák Lajost, — de mert Kassák él és amit ir, élőélet, irodalom, minden uj Kassák-könyvnél kiderült, hogy az iró nem fér bele a számára ácsolt skatulyába s a cédula, amelyik irói hovátartozandóságát akarta magyarázni, még ugy-ahogy is csak egy-egy könyvére illik, újra és újra át kell ragasztani. Amikor Kassák Lajos, a huszonhároméves vasmunkás, a pesti „Re naissance“ folyóirat hasábjain először jelentkezett igazán hangos szóval a magyar irodalomban, még oda lehetett biggyeszteni ezt a fiatalembert az Ady-körüli-lira függvényének. A későbbi Kassákot a kritika már a futurizmus magyarországi folytatásának látta, — nem mintha Kassák tényleg futurista lelt volna, hanem mert a tanáros pedantéria futurizmusnak könyvelt el minden lírát, amelyik a gondolatok és érzések hivatalosan elismert logikájával ellenkezett. A forradalmas idők Kassák Lajosában a német dadaizmus utánérzéseit keresték azok, akik nem vették észre, hogy a háború utáni káosz irodalma mégse lehet olyan szelíden egyenletes langymeleg líra, mint amilyen a polgári pohosodás nyugodt korszakaiban sziruposodott a jólnevelt családi lapok hasábjain. Végre, amikor az emigrációból hazatért Kassák kiadta a „Napok, a mi napjaink“ című regényét, megkönnyebbülten lélegzett fel a kritika, amelyik a „Tisztaság imádása“ bő sugárban ömlő emberségét sehogy sem tudta elkönyvelni: „Ahá,Wassermann- Werfel“ . .. Mert a kortársi irodalomtörténet arról nevezetes Magyarországon, hogy csak könyv-élményekben tud gondolkodni, s még csak véletlenül se veszi észre, hogy az irodalom talán mégis az életből nő elő, s ugyanolyan természetes terméke az emberi társadalomnak, mint az összes többi művészetek. S épen mert ez igy van, élő irodalmat, igazi irót skatulyázni, elcédulázgatni, régi korok vagy külföldi irodalmak mértékeivel lemérni sehogyan se lehet. Ezért nem magyarázzák Kassák Lajos irói pályájának egyes fordulópontjait sem a hajuknál előráncigált futurista vagy
