Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-03-01 / 1. szám - Tamási Áron: Pohártörők

Tamási Áron : Pohártörök

latos ajándékot. A férfi mosolyogva nézte, majd beletúrt fakó arcával, mintha fürödne benne, mint a galamb. Aztán megtörülte vizes, felébresztett ábrázatát és visszajött kedvvel mondta:

— Kérek egy hosszulépést!

Abban a pillanatban, keményen és szemrehányással, megszólalt mellettem egy másik asztalnál valaki:

— Hát ingömöt ki az isten dajkál?

Egy vállas,feketearcu fiatalember volt. Barna szemei táncolva csillogtak és erős nyaka szabadon feszült a kigombolt feketekockás ingben.

Ránéztem. Egészségében gyönyörködve, kedvesen kérdeztem tőle:

— Hát magának, milyen dajka kéne?

— Neköm mejjes, — mondta a legény.

A cigányok és az ivók mind nevettek kibuggyanó feleletén. Rögtön tovább akartam fűzni véle a szót, de akkor elémbe tette a a korcsmáros a bort és megkérdezte:

— Jól teccik-e érezni magát?

— Én jól, hát maga?

A váratlan kérdésre nem tudott felelni, csak röhögött, mint a majom.

— Mondja, ki ez az ember? — mutattam a sárga öregur felé.

— Ez kérem doktor Sárossy, volt vármegyei nagy ember — mondta a korcsmáros. — Nagy-nagy gavallér volt ez, kérem, aztán megbillent neki a világ...

— Hát ez a másik, ez a dajkás legény?

— Ez kérem semmi, valami munkás — legyintett a tulajdonos.

— Hát magának a munkás semmi ? — kérdeztem.

Úgy válaszolt, mint egy pökhendi illemhely-tulajdonos:

— Ahogy vesszük, kérem, van tisztességes munkás is, aki megfelelőképpen felöltözik és nyakkendőt köt, ha egy ilyen helyre el akar látogatni, de ez, ez kérem egy bugris.

— De erősnek látszik, arra ügyeljen.

A vendéglős olyan mozdulatot tett, mintha egy tyúknak tekerné ki a nyakát.

— Ez volna az első — mondta, — aztán megkérdezném tőle, hogy az ajtón dobjam-e ki, vagy az ablakon.

Hirtelen felálltam és igy szóltam:

— Várjon, én megkérdezem a maga nevében tőle.

A korcsmáros rögtön elémbe állt, mint a hirtelen bémeszelt fal:

— Nagyságos ur, az isten szerelmére !

Visszaültem, töltöttem és felemeltem a poharamat.

— No, igyunk a maga szerencsés megmenekedésére ! — mondtam.

— Köszönöm, köszönöm... — hajlongott megzavarodva, miközben rák módjára távolodott tőlem. Éppen két friss vendég jött átal a szobán s az egyiknek éppen a lábára curukkolt.

— Mingyárt hátul teszem a szemit! — mondta neki az alak.

— Éppen most tették hátul a Bethlenét is — jegyezte meg a társa.

Nevettek mindaketten és odamentek a munkás legény asztalá