Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-06-01 / 4. szám - Tido J. Gašpar: Az utolsó ütközet

1 ido

J. Gašpar : Az

utolsó ütközet

— Isten vele — szólt utána a kocsmárosné, a szép falusi szirén.

— Isten vele — köszönt vissza az idegen is.

Gyúró egyedül maradt. Már kijózanodott s az egész, ami itt történt az elébb, úgy tűnt fel neki, mint valami nyári zivatar. A kocsmáros is megérkezett, s most már határozottan érezte, hogy ostoba dolog volt a párviadal a nőért azzal az idegen férfivel.

A nap lassan letűnt. Hová menjen most, neki az éjszakának ? Elhatározta, hogy marad és meghál a kocsmában. Egy összetört pohár megvérezte fejét, bekötözte magának, aztán az istállóban lefeküdt aludni a szénára.

Reggeli ébredéskor egész testében tompa fájdalmat érzett. Haragudott magára. De akkor lett volna csak igazán dühös önmagára, ha megsejtette volna a bekövetkezendöket!

Dél felé járt az idő, mikor megérkezett a szomszéd faluba. Testvérét épen az udvaron találta. Frissen mosott ruhát akasztott kötélre. A- mint azonban kibontakoztak a viszontlátás örömei után egymás karjaiból, buga megdöbbenve nézett rá véres fejére. Gyúró mentegetőzni igyekezett.

— Az állomáson belebotlottam a sínekbe és megütöttem magam...

— Az én uram meg — mondta a testvére — tegnap leesett a kocsiról és véresre verte magát. Jaj, ezek a férfiak...

Gyúró lassan bejutott beszélgetés közben a szobába és odalépett sógora ágyához.

De a „beteg“ majd kiesett ijedtében az ágyból a széles, kövér dunyha alól. Gyúró is remegve állt meg egy helyben, mint aki mozdulni se bir.

Bizonytalan tekintettel bámultak egymásra. Gyúró tért elsőnek magához a nagy ijedelemből.

— Sógor — nyögte ki halkan.

— Te vagy az, Gyúró — jöttek most már ki a szavak a másikból is.

— Én bizony .. .

Még jó, hogy a gazdasszony kiszaladt a konyhába, rántottét készíteni a bátyjának, mert biztosan éhes. A sógor mégis csak suttogva merte mondani:

— Gyúró, tartsd a szád a fogaid közt! Az asszonynak egy szót se!

— Isten ments . . .

Kezet fogtak. Még egyszer végignézték egymást, aztán hangos, vidám kacajban törtek ki.

— Nagy szamarak vagyunk, sógor.

— Szamarak, az istenit.

Mire az asszony visszatért, nagy hahotázásban találta a két embert. Tréfáltak. Aztán Gyúró elkezdett Itáliáról mesélni, az átkozott makaróniról s az átkozott nőkről, akikért az ember néha még a tűzbe is ugrana.

— Hozz bort, asszony ! — parancsolta a sógor.

Töltöttek és koccintottak.

— így Gyúró, csakhogy visszajöttél abból a háborúból. Bort, búzát, békességet.

Gyúró nevetett.

— Azt, azt. . . Olyat, mint tegnap. Bort is és békességet is, ugy-e? Szlovákból fordította: JUHÁSZ ÁRPÁD. TIDO J.

GAŠPAR