Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-06-01 / 4. szám - Nyiresi-Tichy Kálmán: Kallódó népművészet

Kallódó népművészet

Észak-Gömör magyar falvait járva, különösen a népies architektúra motívumait figyelem és gyűjtöm előszeretettel, hosszú évek óta. E motívum-vadászatok közben szomorúan kell megállapítanom, hogy a tiszta népi elemek felhasználása egyre ritkább, a múltból ittmaradt részletek iránti kegyelet egyre gyöngül, amit pedig a mai időkben épit a falu erre mifelénk, annak már semmi köze sincs az ősi, igazi népi elemekhez.

Pedig hogy ez a nagyszerű ősforrás eredeti gondolatokban, formanyelvben, díszítő ötleteinek gazdagságában és kiegyensúlyozott stílusában micsoda értékeket tudott felbuzogni, arról felesleges volna most itt értekezni, tudjuk mindnyájan, akiknek szemünk van a magyar falu sokrétű teremtő készsége számára. Aki azonban évek óta figyelő szemmel jár a végeken, mintha egy pusztuló világ romjai között járna, fokonként látja letűnni a régi szépségeket s feléjük nőni a rideg, jellegtelen sivárságot.

A baj még jóval a háború előtt, az „amerikás“ időkben kezdődött, mikor Amerika biztos talaj volt, pár év alatti meggazdagodás s az Amerikát járt falusiak néhány év múltán dolláros tarsollyal jöttek haza s első dolguk volt a régi ház helyére újat építeni. S az uj ház külsején első sorban a pénzbőséget, a „telik“-et akarták megmutatni. Tükörüveg-ablak, úri-módi kerettel, cifra kapu, városi asztalos munkával, bádogtető, olajfesték, silling-sallang, üres hivalkodás, a régi áhitatos otthon-szeretet és elmerengő fészek-diszités helyett. Már akkor gyászoló lélekkel álltam nehány rommá lett szépséges öreg falusi ház előtt s a helyére épült hivalkodó monstrumtól hidegen, idegenül kellett elfordulnia annak, aki az elődöt látta, ismerte és szerette.

Sok pusztult igy is. Azután éppen az ellenkezője, a jólét helyett a nincstelenség vette át a pusztító szerepét. Ha a régi ház düledezik, csak tákolni, foldozni, együtt tartani, amig lehet. Ki törődik itt a szépséges vakolatdiszekkel, oszlopfőkkel, szegélycifrákkal, oromzatokkal? Csak az eső, hóié át ne csurogjon a tetőn, s a viz be ne folyjék a pitvarajtón. Aki pedig épit, csak a legszükségesebbre kalkulál, semmi disz, semmi öröm, semmi simogató szeretet a fészek pelyhén, csak a puszta lét örömtelen mentése, körülbástyázása.

így történt, hogy azok a mívesek, akik a valahai szép, mosolygó, vakolat-virágos magyar falusi házakat építették, elfogytak, kipusz-