Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-06-01 / 4. szám - Erdélyi költők (Áprily Lajos: Az aranymosó balladája), (Bartalis János: Míg meghallja fájó messzeség), (Berde Mária: Az én apám), (Dsida Jenő: Az erdélyi szüret dicsérete), (Reményik Sándor: Zuhanók vigasztalása)
Beményik Sándor : Vers Kitárom árva két karom, — A mélybe le, a mélybe le Ragad a baljós hatalom. Csak mielőbb, csak mielőbb Lennék már egészen alant, S pihentetné a szikla-ágy Mindörökre a nyugtalant. 2. SZÓZAT A MÉLYBŐL Én vagyok itt, — nem a halál, — Csak egy vadrózsaág, Megfogom a ruhád. Kezed talán felvérezem, Hegeszteni a szived, Sziget vagyok, vad sziklák közt Szelíd tündérsziget. Én vagyok itt, — semmi vagyok, Kis? névtelen öröm, Mely örvények közt hirtelen, Váratlan rádköszön, Én vagyok itt, — semmi vagyok, Kóbor, parányi fény, De éjbezuhanók alatt Mindig virrasztók én. Én vagyok itt, — semmi vagyok, Egy illat, lehelet, Keresztezem a rohanó rögöt S a zugó végzetet, Én vagyok itt, — semmi vagyok, Alaktalan alak, De ha egy kicsit Te is akarod : Megállítalak és megtartalak. BEMÉNYIK SÁNDOR
