Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-06-01 / 4. szám - Zerdahelyi József: Kanyarodik az út

Kanyarodik az ut

— Toronyay Gábor sodródása —(3)

Eső verte fel az éjszaka csendjét. Sűrű csurgás sustorgott a tölgybokrok száraz levelein. A szólásban nagy loccsanásokkal hullott a tavalyi harasztra a fákon összegyűlt viz. Beléjátszott a muzsikába. Gábor talpa alatt is pocsogott.

— Kutya

eső — morgott Dankó Pesta.

— Láttad

a szarvast?

— Csak

a nyomát. Vén bika.

— Szaladni

fog a kopó előtt nagyon.

— Nem

biztos. Kövér. Nagyon szétnyílik a körme a sárban. Meg szélesen is tapos.

— Lehet

az attól is, hogy szaladt.

— Ahol

nyomoztam, ott lépést haladt.

Mellékút nyílott, jobb kézről. Pista eltűnt rajta.

Gábor ment a nyirjes felé. Lassan lépett. Kímélte az erejét. Az odvas tölgyfa alá húzódott. Onnan hallgatta a zúgást. Kicsiny vizcseppek suhogását. A szél néha beleszólt és verődött tőle az eső. Alig hogy kibirkózott a hajnal, mikor Dankó Pista eléje állott.

— Mehetünk.

— Bemégy

a völgynek. Esik. Ilyenkor a bika a tisztást keresi. Ha hallod a fuvást a tetőn, elereszted a friss nyomára a Kontrást. A többit csak, ha már ez felvette.

— Értem.

Elhallgattak. Távoli zörejek csúsztak a fülükbe.

— Ember

— szólt Pista súgva.

— A

gödörbe.

Megbújtak. A három kutya meg se mukkant. A sóvári kerülő csinálta rendes reggeli járását. Észrevette a kutyanyomot az agyagos gyaloguton. Soká nézegette, el is indult rajta. Még a széttart haraszton is nyomozta. Aztán elvesztette. Körbe járt még egy darabig. Kémlelte a földet a lába alatt, de hogy nem tudott eligazodni rajta, abbahagyta.

— Ez

a kutyát nyomozta.

— Azt.

Pedig vigyáztam.

— Jöttél

volna gazon !

— Kutya

vizes.

Gábor lopakodva indult a hegynek. Az eső elállóit és a felhők szakadásain kinézett az ég. — A tetőn rövidet fújt, ment még száz lépést, aztán megállott.

Soká hallgatta a csendet. Egyszer hozzájött a Kontrás érdes ugatása. De mindjárt csaholásra fordult. Elindult a szarvas. Egy kis ideig