Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-06-01 / 4. szám - Erdélyi költők (Áprily Lajos: Az aranymosó balladája), (Bartalis János: Míg meghallja fájó messzeség), (Berde Mária: Az én apám), (Dsida Jenő: Az erdélyi szüret dicsérete), (Reményik Sándor: Zuhanók vigasztalása)

Berde Mária : Vers

/

Az én apám úrvacsorát, ha osztott,

S hazakerült a rész, mely a papé,

Újból terített a szent maradéknak : „Nem a miénk — igy szólt — az agapé,

Hanem azé, ki valamennyiünkért Egyforma kínnal szűrt és aratott."

S mindnek, ki aznap a küszöbre lépett, Italt kínált és falatot.

Az én apám, mielőtt sírba szállott, Egy sor ártatlan hajnalkát vetett. Az örök hajnalt hozták a virágok És elvitték a földi életet.

S halottnézőbe a ravatalhoz

Eljött egy sohsem látott idegen,

Megállt a lábánál s azt mondta nékiink: „Krisztus járt benne idelenn.“

És bár az én apámat sírba tettük, Azért ő meg nem halt, én jól tudom. Csak az üvegcse tört el, ám az illat, A lélek jár kötetlen-szabaaon.

Isten kiskertjét őrzi s az virágzik

Abban, ki gyülölettelen szeret —

És száll apám közöttünk, mint a jó szél A jó vetés felett.

BERDE MÁRIA