Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-06-01 / 4. szám - Erdélyi költők (Áprily Lajos: Az aranymosó balladája), (Bartalis János: Míg meghallja fájó messzeség), (Berde Mária: Az én apám), (Dsida Jenő: Az erdélyi szüret dicsérete), (Reményik Sándor: Zuhanók vigasztalása)

Berde Mária: Vers

Hogy milliók sóhaja legyen kórusom.

Mezők dala : vér és verejték.

S ami hiven kiverje : zengő cimbalom,

— mig meghallja fájó messzeség.

BARTALIS JÁNOS

AZ ÉN APÁM

— Erdélynek. —

Az én apám tudott jól franciául S Bázelben németeknek prédikált.

De mikor elment Szolnokdobokába, Román szótárt vett és grammatikát.

Öt éve nem volt ott a nyájban pásztor, És sok magyar feledte már szavát — Kallódó lelkűkért apám a kátét Románra fordította át.

Zsidók is éltek ott. Buzgók s szegények. S az én apám zsidóul is tudott.

S jöttek hozzája nagyszakállu vének: Hallgatni az ótestamentumot.

Mint gyermekek ülték körül apámat, Bár harmincéves hogyha volt csupán, És olvasott és magyarázott nékik A szentirásból az apám.

A földesurnak volt egy kis leánya

S apámhoz igy szólott a földesur: „Hittanból is készítsd vizsgára őt, Nem hagyhatom, hogy elmenjen házul.

Hogy nem híved ? Add rája paroládat, Hogy azt tanítod, amit megkíván Kátéja." — És a zárdában jelesre Vizsgázott le a kis leány.