Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-06-01 / 4. szám - Szvatkó Pál: Velünk él Geothe?
Szvatká Pál: Velünk él Goethe ? Goethe az evolúció, a mozgás inkarnálója. A változnitudás. A porából megélénkülő phönix. Képességei olyanok, mint a titokzatos természeté s érezzük, hogy ma eljutna odáig, ahová mi szeretnénk eljutni. Érezzük, hogy Goethe nem lezárt zseni, hanem az, aki még sokáig kimeríthetetlen marad, mert lényege nem az, ami tényleg volt, hanem az, ami tudott lenni. A lényeg a „hogyan“, nem a „mi“, a módszer, a dinamika. E mikrokozmoszi lét törvényei önmagukból léteztek, titokzatos erők lökték előre és fejlesztették, mint a természetet és a világot viszik és fejlesztik, élete ugyanolyan szellembiológiai csoda, mint amilyen csoda a természet biológiája. A víz mozog. Nagyszerű a viz, a szin, a hullám, a hang, — de a legnagyobb nagyszerűség az áramlás. Egy-egy kivételes ember szin, hullám, hang volt a szellem folyamában, de Goethe a mozgás. Benne nem a lezárt alkotást csodáljuk, ami mindig csak egy-egy megrögzitett pillanata a nagy áramlásnak, hanem létének dinamikus lüktetését, a szellem hajtóerejét, a kutató fausti lelket és a meglátó apollói szemet, a chorus mysticust, melynek egyetlen vezérszólama van : tovább változni, tovább változni, tovább változni. Nem igaz, hogy volt életében pillanat, amikor elrebegte: verweile ach, du bist so schön. Nem volt s ezért nem lehet elskatulyázni Goethét. Alakja nem szobor : élő test. Vér, lélek, szellem áramlik benne. Meddig tart ez az áramlás ? Örökké. Honnan jön ez az áramlás ? A végtelenből. Hová megy ez az áramlás ? A végtelenbe. (Vége következik)
