Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-05-01 / 3. szám - Kritika - Féja Géza: Helytelen világ
Kritika gasság! A faluból a mitológiai ormok felé indult. Most pedig, új novelláiban: az ormokról visszafelé indul a faluba. Persze a fiatal Tamási a ballada útján megtanulta a fejlődési mozgás heroikus sebességét. Természetes tehát, hogy amikor a szárazföld tengerébe, a társadalomba merült : szintétikus mozdulatokra kényszerült. E szintétikus hajlam hozta létre legutóbbi regényét, a „Címereseket,“ melyben valósággal tengerszemeket csinált a regény fejezetekből s az össze-vissza ágazó, döcögős, terjengős társadalmi regény-tradiciót egészen sutba dobta. És egyszerűségével, szintétikus erejével olykor valósággal a film tereket és időket maradéktalanul s mégis könnyedén sűrítő és váltó módszeréhez jutott. A „Helytelen világban“ éppen olyan sajátságos műfajt teremtett, mint minden munkájában. Hiába keresel itt kikerekített mesét s más mulandóbb szórakoztató elemet. Egyszerű s felejthetetlen, megfelebbezhetetlen dokumentumok ezek, mint a csontváz. Egy-egy merész vágással az ember legmélyébe mutat. A fekete földhöz ragadtságunkat érezteti, bűnök és tragikumok kikerülhetetlen végzetét, de valami egészen ártatlan hittel mindig föl is emel. Van az életlátásában valami isteni, valami feledhetetlen íz a nagy hívők pszichéjéből. S egyszerűsége is a teljes emberé. Nem sokkal kötetének megjelenése után írt egy egészen kicsiny novellát: Az okos szekér. Erről külön meg kell emlékezzem, mert már a művészet legmagasabb csúcsait súrolja. Egy-két, a lehető legprimitívebb, eseményszámba is alig menő életmozdulatban éreztet egy egész életet s egy végtelen hitet. Csakis a nagyon gazdag ember képes ilyen egyszerűségre. Egyszerűségében megérezzük egész lírai vegetációjának, egész nekiinduló bőségének az eszszenciáit. Ha első írása az igaz áldozatnak tisztán gomolygó, színekbe törő, égijátékokba szépülő füstjei voltak, ebben a kötetben igen sok az üszők és a zsarátnok, benne van mai sorsunk, mellyel igenis szembe kell néznünk s melyet nekünk kell diadalmas világképpé szépítenünk. A magyar világ idők óta kétségbe ejt s csakazértis heroizmusba kényszerít. S a géniusz, ha csakugyan géniusz, nem „orientálődhatik“ bele a folyton nekiáradó mocsárba, ki sem kerülheti bölcsen és óvatosan ezt a fekete nedvet, hanem igenis harcolnia kell vele. És ez a harc teremt, kiben leplezetlen, vagy leplezett nihilizmust, kiben pedig világosságot, mely átment a holnapba. Tamásit bizonyos tekintetben humora menti át, egészen különös humor ez: az ember kozmikus otthonosságát érezteti. Játék ez a humor, hanem igen magasrendű játék: az emberrel, a természettel, sőt az Istennel. Végtelen emberi bizaloméi Tamási humora mélyén s az emberi géniusz isteni eredete szikrázik benne. Rövid ideig Amerikában élt, ott írta első novelláit. Egy Strassburgban tartózkodó barátom küldte el egyik amerikai magyar lapból a „Siratnivaló székelyt.“ Megrázó élmény volt. Egyszerre előttem állt egy új világ, melyet sejtelmekkel és hitekkel vártam. S azóta is minden könyve esemény s nagyon kell, hogy az egész magyar kultúrközösségnek is eseménye legyen. Pest, 1932 április végén. FÉJA GÉZA
