Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-05-01 / 3. szám - Kritika - Féja Géza: Helytelen világ
Kritika be akarja állítani egymással. A művelődéstörténeti kutatás érdeme annak a szintézisnek a megtalálása, amely ezt a két vizsgálódási szempontot összhangba hozza és kiegészíti egymással. Értékes fejezete a könyvnek az a rész is, amely a tendenciairodalom és tiszta irodalmiság harcáról számol be ebben a korban. Úgy ez, mint a többi mozzanatok is, amikre a kor küzdelmei kapcsán Farkas könyve fényt derített, szinte tökéletes párhuzamosságba vonják korunk szellemi harcát a „Fiatal Magyarország“ korának küzdelmével. Farkas könyve épen ezért igen élvezetes és tanulságos olvasmány minden müveit elme számára, aki nyitott szemmel áll benne forrongó és vajúdó korunk történelemformáló küzdelmeiben. Ha van valami kifogásunk a könyv ellen, az csak annyi, hogy ereje inkább a részletek felkutatásában és megvilágításában mutatkozik meg, mint az összefoglaló és távlatadó nagyvonalúságban. A könyv igy is nagy nyeresége tudományos irodalmunknak. Sp. HELYTELEN VILÁG Tamási Áron új novellái. Erdélyi Szépmíves Céh kiadása. Megszoktuk Tamási Áron első könyvének (felejthetetlen munka ez, a „Lélekindulás“) novellatipusát: a Urai vegetációval sűrített balladát. Zsúfolt sorsbőségek indulnak ezekben valahonnan a magyar lét mélyben fekvő középpontjából s átderülnek a mitológiába, vagy szétszikráznak a tragédia legmagasabb stációinál. Mindenki kénytelen volt megállapítani, hogy egészen új világkép indul itten útnak. A realizmus és a naturalizmus nagy apák kis fiainak a kezében fölötte megszükítette az embert. Eredetileg: eddig észre nem vett életerőket, tényezőket s rétegeket hozott s nagy alkotóinak műveit végigkeringi a nagy fölfedező lírája. Minden szellemi irányból persze lassan kényelem lesz: kitaposott, kikövezett útak kerülnek az erdő nagvszerű törzsei helyébe s az epigőn kényelmesen gördül rajtuk jólismert stációk között. Ezt éreztük Magyarország 1920 utáni fiatal prózájában. Az Ady-nemzedék közvetlen utódaiból eltűnt az új világkép friss suggestiója. Tamási viszont éppen ezt hozta újra. Gondoljunk csak a „Siratnivaló székely,“ a „Cigányvirág,“ az „Országos góbé,“ a „Zeng a magasság“hőseire: az emberi ösztönélet, szellem új ingerei lüktetnek bennük s valamennyien új viszonylatokat teremtenek az univerzummal. Az új világkép elsősorban mindig líra, így volt ez Tamásinál is, először az újvilágérzést kellett kivetíteni magából s ez a kivetítés a gejzírek természetes erejével történt. A következő kísérlet az új világérzés epikai megfogalmazása volt, a „Szűzmárjás királyfi.“ Rengeteg ballada-csira és ballada-sarj van ebben a regényben, helyenkint olyan, mint a ballada őskertje. Hibája, hogy Tamási erővel át akart törni a ballada körvonalain s balladasorozat helyett idő előtt eposzt akart adni. A „Szűzmárjás királyfi“ után megkezdte a leegyszerűsödést. Eddig Tamási jelszava ez volt: Zeng a ma
