Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-05-01 / 3. szám - Figyelő - Bercsényi Tibor: A modern szinpad diszitő művészete
Figyelő kívül pedig nem csupán az új ember titokzatos lelki rétegeit tapogatja, mint Schönberg, hanem a legvakítóbban rávilágítva erre az új miszticizmusra, a kor mindeneket megrázó népmozgalmaival köti azt egybe, mint ahogy a maga korában Beethoven tette. S a népzene új világokat fölszinre vető elemeit sem Sztravinszki merevségével használja, nem dob elénk faragatlan és emészthetetlen sziklatömböket, hanem mindezt a nagy művészet szűrőjén át, az öröklétet képletezö egységbe foglalva adja. Teljesség, egység, nagy forma-művészet és elsősorban a mindezt szülő erkölcsi erő, együtt a rohanó kor lelkének ihletett megérzésével és a készülő idők prófétikus előrejelzésével : ez az, ami Bartókot minden kortársától, az egyoldalú Caselláktól és a félúton megálló Hindemithektől, Malipieróktól megkülönbözteti. Kodályban és Bartókban két nagy tanítómestert adott a kis Magyarország a nagy Európának ; Európa fülel és megdöbben a magyar zene őserejétől. MOLNÁR ANTAL A MODERN SZÍNPAD díszítő művészete I. Amikor a ma színpadáról van szó, felvetődik a kérdés: van-e egyáltalában szükség díszletre ? Kissé furcsán hangzik a felelet: igenis^ nem is. Helyesebben olyan szinpad-körülhatárolásra van szükség, mely nem jelent egyebet, mint a hely, hangulat, idő legszükségesebb megjelölését. A közönségnek nem szabad észrevennie, hogy a cselekmény vászon vagy egyéb anyagra festett falak között játszódik le. A néző pillanatok alatt kell, hogy megállapíthassa, hogy a darab milyen időtájban, milyen korban és hol történik, valamint, hogy komoly vagy vidám-e a téma. Ezeket minden további nélkül kell tudomásul venni. Ez a díszlet rendeltetése ! Csakis fércmüvek, vagy silány, tartalmatlan operettszerüségek kívánnak feltűnő dekorációt. Komoly darabnál ez a mü rovására megy. Képzeljünk el például egy Shakespeare-tragédiát, — ahol minden mondat, úgyszólván minden betű szorosan a cselekmény tartozéka, — pazar, szindus külsőségekkel. Amikorra a néző szeme átvinné a sok „szépséget“ az agyba, ez idő alatt már fontos részleteket veszthetne el a cselekményből. Ilyen értelemben vett „gyönyörű“ díszlet tehát nem állja meg a helyét, mihelyt értékes műről van szó. A legtöbb díszlettervező azt akarja, hogy elsősorban őt, illetve munkáját vegyék észre, már pedig az igazán jó díszletnek nem szabad sem gyönyörködtetnie, sem kellemetlen hatást kiváltania, csupán helyesen kifejeznie a darab követelményeit. A diszletsikerről való lemondást csakis dramaturgiai felkészültségű tervező tudja megtenni. Amit a közönség a színpadon lát, az egy összesség munkája. A jó összbenyomás, az elérendő célért való lemondás avatja igazi művésszé a művészt. II. Mindenekelőtt tisztában kell