Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-05-01 / 3. szám - Gonday Milos: Cinizmus
Gonday Milos : Cinizmus vizet elektromosságvezetővé tegyen. Képzelje, egy gramm só ezerötszáz tonna vizet! Nos, mit szól ehhez? Hát nem csodálatos ? Hihetetlen, képzelhetetlen ? Hol itt a határ, az oszthatóság határa ? Avagy van-e magának fogalma arról, hogy hány parányi részecskére kellett oszlania annak a grammnyi sónak, hogy ezerötszáz tonna vizet elektromosságvezetővé tegyen? Hát van, Princ úr?“ Princ úr ismét nem felelt. Csak a fejét mozgatta, mintha bólintani akart volna. „Mi az, maga bólint, Princ úr ?“ — S az öreg úr hangja kissé keményebben csengett. — „Csak nem akarja ezzel mondani, hogy magának fogalma volna arról, amiről még nekem sincs? Maga tréfál? Avagy talán bosszantani akar? Mi? Nem?... Hát azért, mert... mert soha többé nem állnék szóba magával.“— Princ úr felvetette fejét, de nem azért, mintha talán felelni akart volna. Ez nem volt a szokása. Tátogatni kezdte ugyan a száját, de még idejekorán eszébe jutott, hogy ezzel csak még jobban bosszantaná az öreg urat s ezért felében visszafojtotta ásítását. Mert Princ úr álmos volt. Nagyon álmos. Különben is mindig, valahányszor arra kényszerült, hogy hallgassa az öreg úr végnélküli .bölcselkedését, elálmosodott. S ezért igazán nem ő tehetett. 0 szeretett volna figyelni s eleintén figyelt is, azonban minél hosszabbra nyúlt a beszéd, annál kisebbek lettek a szemei, annál lejebb konyult a feje s egyszerre csak — az öreg úr tán még a századát sem mondta el annak, amit akart — elaludt... „Bizony, Princ úr,“ — szólalt meg ismét az öreg úr, — „maga egy lehetetlen alak. És én tudom, hogy hiába minden fáradozásom, gondolkodó lényt magából soha nem fogok faraghatni, én ezt jól tudom, de azért mégis mondok magának még valamit. Tán még csodálatosabbat mint eddig. Mert tudnia kell, hogy a világ tele van csodákkal, sőt csoda maga a világ. Megfoghatatlan csoda. És minden, mi rajta van s minden, mi rajta történik, csoda. Csoda például az is, hogy én magát tanítani akarom, holott jól tudom, hogy ... hogy ... Eh, mondtam már, Princ úr, fura teremtménye maga az Úrnak. De azért csak hallgasson ide ! Kant csak két dolgot csodált : az emberi elmét és a csillagos égboltozatot. Persze, hogy ki az a Kant, arról magának ismét még csak halvány sejtelme sincs. Elég az hozzá, nagy ember volt, egyike a legnagyobbaknak és csodálta a csillagos égboltozatot és az. emberi elmét, amely a csillagos égbolt végtelenségébe hatolt. És most figyeljen ide, Princ úr ! Itt van ez az ív fehér papiros. A közepére egy pontot rajzolok és köréje egy kört, olyan nagyot, amilyet csak lehet. Lássa, ez a pont a föld és ez a kör a nap. Ilyen nagy a nap és ilyen kicsiny a föld. De ha most ezt a kis pontot kinevezem napnak, a mi napunknak, akkor ezt a nagy kört Kanopusnak kell neveznem, amely egy a végtelen űrben tündöklő nap és éppen annyiszor nagyobb a mi napunknál, mint ahányszor ez nagyobb
