Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-05-01 / 3. szám - A daloló Tátra (ford. Darvas János). (Ivan Gall: Hajnal), (Emil Boleslav Lukač: Örök-egy, távoli, hideg), (Vladimir Roy: Hollók), (Ivan Krasko: Dal), (Jožo Nižňánsky)
A daloló Tátra Fordította: DARVAS JÁNOS SZLOVÁK KÖLTŐK VERSEI HAJNAL Mint nő, ki tűzvész elől menti kincsét: csillagjaival az éj úgy szalad. Kelet fölött az ég ragyogva nyílt szét, hajnal-vért öntött rá a pirkadat. Tollán a madár friss harmatot visz még, a hegyről tűn a fehér köd-kalap, a bánatos őz félőn retteg ismét, hol vetnek rá tőrt ember-dúvadak ? Egy csorda ébred nagymesszire innen, csengője mélán elhallik idáig. Üvegtornyú kristály-vár int fenn a Krivány csúcsán s messzire világlik: az aranyhajú, fény-arcú nap-isten most hajtja ki vad, tüzes paripáit. IVAN GALL ÖRÖK-EGY, TÁVOLI, HIDEG Nem érzed hozzád-nyúló kezemet? Olyan tüzes, hogy láng nyalja hegyét. Hová ujjam ér, tűzzápor pereg, tikkadt szerelmem fölgyult tüze ég. Meredt szememet sem látod talán? Bármit néz, téged lát csak, tégedet. Égbolt, hegyormok, távoli magány számomra mind, mind téged rejteget.
