Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-05-01 / 3. szám - Zerdahelyi József: Az új életben

Zerdcihelyi József : Az új életben

Apró vörös fénnyel.

Vörös vonalakat rajzolt a hajnal a csikozódó felhők nyilasaiba. Megvilágosodott a szemük előtt a tavalyról őttmaradt szőrfü, ahogy fakófehéren csomósodott és kiütött a szintelenségből. Amikor megszólalt a kakas. Sűrűn, buzgón.

Gábor minden izében reszketett, ahogy az ég véres színeibe elébe rajzolódott a dürgő kakas. A nagy madár szerelmi láza ott dobogott a mellében. Beborította egész testét. Gyenge érintés riasztotta viszsza. Keményre feszült és amikor a vállához emelte fegyverét, megállóit a szive verése is.

A vén kakas nagyot puffant a mohával takart morénán. Bekerült a hátizsákba. Gábor büszkén és boldogan vitte magával a diadalt. Szemben a végtelen szirtek tetején megjátszott a piros hajnali nap sugara.

A ház előtt az erdész fiatal felesége várt rájuk.

— Jó tejfölös kávét és friss vajat készítettem az asztalra. Megérdemli a fiatal ur.

Egyszerűség és tisztaság vakított le az asszonyról. Gábornak lángot vetett a szeme, de visszarándult. Mintha visszaverte volna a vére szikráit.

Bőséges reggeli állott az asztalon. Mohón neki látott. Bőven evett. Végignyult utána a hosszú díványon.

Este lett. Ahogy letette a fejét, a sötétség megelevenedett. Szédületes sárkány fejti óriások hosszú kezekkel fogdosták a visitozó patkányokat. Bedobálták őket nagy vörös szájukba.

Gyertyát gyújtott. Verejtékező homlokán végigtörült az inge ujjával. Körülment a szobában. Egyszer megállóit a fényesre pucolt cirbolyafa szekrény előtt. Próbálta az ajtaját. Kinyílt szó nélkül. Benne az asszony kezétől szabályosra, rendesre álló ruha.

Felöltötte az erdész ruháját. Egy kicsit hosszú volt az ujja. Kis tükörben nézte. A mellén ráncokat vetett, mégis- más ember lett benne. Ha Juli látná. Már előtte állt. Eddig rá se gondolt. Csúnya hirtelen meglépett tőle. Szegény lány. Buta lány. Vadonatúj bakkancs került elő. Mintha ráöntötték volna. Vadász harisnya, meg mindenféle fehérruha szép rendes csomókba kötve.

Kapkodta őket. Leakasztotta a falról a rukkzakkot. Teletömte. A maga rongyait a tetejére gyűrte. Jól meghúzta a vállát a teher. Ablakot nyitott. Kikémlelt. A májusi éjszaka párás hűvössége csapódott rá be. Józanra igazította Gábort. Most már tiszta gondolkozó fejjel nézett szét a szobában. Két ritka agancs integetett feléje a falról. Leakasztotta. A ráncokba dugta, a mellére. Aztán elfujta a lángot. Fülelt, és kilépett az ablakon.