Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-05-01 / 3. szám - Tamás Lajos: Gond a kenyérért
Tamás Lajos: Vers ölelésben betelt erő. Feszülő mellében roppant öröm dobolt. Most tudta, hogy elferdült és elfajzott érzései, mint szörnyű lidércek, leszakadtak róla és az ember, aki volt, egyenes és töretlen benne. Egy lendülettel a töltésen termett, fejét nekiszegte a sötétnek, táguló tüdővel itta magába az estét és érezte, hogy ölelésre tárt karjában a mindenség reszket. A felszabadult élet néma riadója roppant szimfóniákat zengett benne. Bőrének minden pórusa megnyílt, testének minden rostja meglendüit és mintha a föld, a levegő, a beteljesedett nyári éj magába inná atomokra szakadó bensőjét, úgy állott és szállott, lába alatt talajt sem érezve a csillagok alatt. Amikor megint az országúira tért, hangokat nem hallott, éles reflektorfény csapott fel előtte, egy villámlásnyira csak, mig ittas alázattal odabukott a kerekek alá és ottmaradt vére iszonyú patakjában, a fellendült és felszabadult lélek megdicsőült igézetével homlokán. EGRI VIKTOR GOND A KENYÉRÉRT Mögöttünk jár, nincs íze, színe, merő aggodalom és kínos sejtelem. Ott van a férfiak homlok-barázdáiban elvetve, Ott van az anyák karjában, amikor gyermekük után nyúlnak, Ott van a tisztviselő sietésében, hogy ne jöjjön későn, ha kezdődik A hivatalos óra. Előre látják, színezik, mint a festő szokta kidolgozni Ecsetjével a vászonra vetett, szürke skiccet. Beszélnek róla szalonokban, viskókban, üzletekben, A templom kövén vacogó koldus kezét is ő kulcsolja Remegő fohászra. Valamikor kisebb volt, de már egyre nő mögöttünk. Beborít engem, téged, síkságot, hegyet, földet és tengereket. Fekete arca van, láncokkal, könnyekkel, éhséggel rémít. Nem lehet tőle aludni, a bankár is fölébred, A betörőt ő hajtja éjszaka veszélyes kalandra. Csak elcsittulna már, de beszél, kiabál, követel fülünkbe A gond a kenyérért. TAMAS LAJOS
