Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-03-01 / 1. szám - Szvatkó Pál: Bata-cipős magyar ifjúság

Szvatkó Pál: Bata-cipős magyar ifjúság

azt sem tudják, mi az.

Harmadik tétel: szerények és egyszerűek lettek. Negyedik tétel: a régi biztonságban kifejlődött magyar individualizmus háttérbe szorult és — ugyancsak kényszerűségből — bizonyos kollektív érzék kezdett kifejlődni, amely demokráciához, az osztályellentétek áthidalásához, szociális gondolkozáshoz és kötelességtudáshoz vezetett. A harmadik és a negyedik tétel összefügg, amennyiben a nagyzolástól való megszabadulás, az igények lefokozása, az egymásrautaltság érzése, a reális kispolgári elhelyezkedés vágya, a hivatalos hatalommal szemben megnyilvánuló szerénység és nyomottság valóban egységes lelki diszpozíciót jelenthetnek.

Ötödik tétel: a munka nagy jelentőségének belátása s az a tudat, hogy a munka egyetlen fegyverünk, egyetlen megélhetési bázisunk.

Hatodik tétel: az európai sémák abszolút közelsége, a sok olvasás és tanulás, az idegen kultúrákkal való hosszú éves közvetlen kontaktus, az egyetemet végzett ifjúság kétnyelvűsége s az egyéb külső behatások, amelyek természetszerűleg megváltoztatták a lelkeket.

A lelki diszpozíció fontosabb részleteinek érzékeltetésére ennyi elég. E lelki állapotban egyre hangosabb lett az átfogó magyar diagnózis kívánása: a helyzetnek őszinte és előítélet nélküli megállapítása. A kifejlődött igazi magyar realizmus most már kellő garanciát nyújt arra, hogy a diagnózis helyes lesz s ha igy megy tovább, megtaláljuk a kellő terápiát is, amely kigyógyit a krónikus és az akut betegségekből. A diagnózis felállítása és a terápia kidolgozása természetesen nagy munka és évek fognak eltelni, amig megtörténik, évek, amig hatásossá válik.

♦

Magyar diagnózis ? Vájjon hogy látjuk mi szlovenszkói magyarok helyzetünket? E rövid tanulmány feladata nem lehet a probléma teljes feltárása és analízise, elég, ha a politikai, a gazdasági, a társadalmi és a fejlődéstörténelmi részek elhagyásával a szellem helyzetének és rendeltetésének néhány kisebb tételére mutatok rá.

Az alapvető megállapítás a mi kisebbségi helyzetünk strukturális meghatározása lesz. Vannak periféria-kisebbségek és centrális jellegű kisebbségek. A periféria-kisebbségek a nemzet központjától távol eső területen terülnek el, minta nagyvárosok perifériái és igy mindenkor bizonyos önálló életet élnek és az évszázadok alatt autonóm szerveket fejlesztettek ki, mint a nagyvárosok centrumaitól messze eső külvárosok. Ilyen periféria-kisebbség például az erdélyi magyarság. Messze van Budapesttől, a mikrokozmikus berendezkedés vágya állandóan főlkisértett benne s nem csoda, ha az államfardulat e lazán Budapesthez kötött masszában rendes társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális tagoltságot talált. Éltető szerveinek nagy részét nem vágták ketté. Megszokta az önmagában való élést. Tudott védekezni. Aránylag hamar állt talpra és — főleg kulturális szempontkól — gyorsan megteremtette a regionális lét előfeltételeit. (Ugyanilyen periféria-kisebbség például a szu-