Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-03-01 / 1. szám - Szvatkó Pál: Bata-cipős magyar ifjúság

Szvatkó Pál: Bata-cipös magyar ifjúság

Az az ifjúság, amely már alig ismerte a/régi életmódot, 1925 körül kristályosodni kezdett Szlovenszkón. Érezte, hogy különbözik mind az emigránsoktól, akik tul

ujat hirdettek

s a magyarságban nem láttak problémát, mind a dilettánsoktól, akik túl régit kívántak és hazafias felbuzdulásukban szerettek csendesen vagy hangosan álmodni. Az ifjúság érezte, hogy magyarságát meg kell védenie, Győry Dezső vezetésével kibontakozott az első generációs elmélet. Eljöttek az „ujarcu magyarok“, akik realizmust, munkát, uj mentalitást, józanságot, európaiasságot, intenzív és nívós szellemi életet, a régi sablonok elvetését és osztálytalan társadalmat hirdettek. Szép hajnalhasadás volt. Öneszmélés. A hibák belátása. Rengeteg illúzió után a valóság belátása. Az uj generáció a „tények“ romantikusa lett és nosztalgiája támadt az uj magyarság felé. Viszont a régi túlzás és a szertelenségre vezető hajlam egyelőre nem párolgott el. A hirdetett elv már a józanság, a szerénység, az uj mentalitás volt, de a módszerek még a régiek : azonnali sikert váró illúziók, fölösleges személyi torzsalkodások. A vas még nem volt elég kemény. A sok generációs elmélet 1931-ig holtpontra futott, letört, fiaskóval végződött.

Közben a tudatalatti síkokon az öneszmélés mégis meghozta az eredményt. Nem előharcosaiban, hanem a hátrább álló figyelőkben, akik csak a jót látták a mozgolódásban. A tisztitó, a kritikai és a szervező munka után a lelkek kagylójában ott maradt a gyöngyszem. Pozitivum

egyelőre

nem mutatkozott, de a régi hibák ereje már megtört.

Röviden szólva: elérkezett az a pillanat, amikor munkára készen állott az ifjúság s nem volt már túlzottan beágyazva a múltba, sem az internacionális jövőbe, mert a sorozatos kudarcok kiábrándították a túlzásokból, a forró és a tikkadt tervezgetésekből. Az első korszakban kiélték formájukat a múlt lovagjai, a másikban az ifjúság átesett a pubertás veszedelmes korszakán, a harmadikban fiatal férfiak állnak készen az uj munkára. Mi jellemzi a történelem kovácsmühelyéből frissen kikerült fiatal magyarságot? Mi az a másság-érzet, mely minduntalan nemzedékes manifesztációra hajtotta őket ? Első tétel: ebben az ifjúságban nincsenek előítéletek. Nem lehetnek, mert a fiuk nem kaptak szilárd támpontokat, neveltetésük gyakran ellentétes, mindig bizonytalan volt. Korán relativistákká váltak, kényszerűségből hozzászoktak az érvek és az ellenérvek mérlegeléséhez. Most ballaszt nélkül, meztelenül állnak életük küszöbén.

Második tétel: józanság fejlődött ki bennük. Ez is természetes. Egyetlen lépést sem tehettek volna előre az idegen városokban, az idegen egyetemeken, ha nem szedik össze teljes erejüket és nem keresik mindig az ésszerűt, hogy megállhassanak azon a szűk pallón, ami még megmaradt a lábuk alatt s ahonnan egyetlen elhibázott lépés a halálba visz. A legnagyobb magyar betegség a szertelenség volt. Nos, a sok kapott ütés kigyógyitotta a fiatalokat ebből a betegségből. Néhány ősbölény kivételével ma