Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-05-01 / 3. szám - Új magyar költők (Erdélyi József: Isten kovácsa), (Szabó Lőrincz: A komokodtól fölfelé), (József Attila: Megfáradt ember), (Simon Andor: Pihen az öreg bányász), (Fodor József: Szelidlábu napjaim)
PIHEN AZ ÖREG BÁNYÁSZ Gyermekeinek mégsem jutott egy meleg falat ! ! ! Most : pihen csendesen, mint az alkonyat. SIMON ANDOR SZELIDLÁBU NAPJAIM Szelidlábu napjaim Úgy futnak, oly titkosan ! — Mert minden múló napnak Esőpermet-lába van: Mintha az ég, kék kannából Himbólja pozsgás vizét, És szerteszét a palánta Hullámzik s mélyül a rét. Az ifjúi napoknak Múló eső heve van S csobbanva rétjeim felett Száz pici sarkantyusan Illanó kristálybokákkal Úgy lengenek, ellengenek, Elmúlnak s erre mondjuk, hogy : Időink eltellenek. Fahéj szinü homlokon Damasztfényben száll a nyár, Merre nézek, csupa hab, Csupa csillámló sugár : Fényben, brilliánscipőkkel Fut sok órám hangtalan, Mosolygok s mire felnézek : Az ifjúság oda van. FODOR JÓZSEF Teste : nehéz. Két társa hiába emeli. Ö nehéz! nehéz! Sorsa is az volt lenn ! lenn ! a sürü föld alatt. Törődött. Zúzódott.
