Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-05-01 / 3. szám - Darkó István: Élet és irodalom

Darkó István: Élet és irodalom

igazán és őseredeti értelemben etikus, törekvésében, javító szándékában, embert és társadalmat formáló működésében mondhatni vallásos egyenességgel, türelemmel, fanatizmussal eljáró kritika a másik támasza ennek az irodalomnak.

Ezenkívül is azonban ennek az irodalomnak a cselekvéssel felérő, lendítő ereje legyen. A gonosz ember üldözőjének s a jó védelmezőjének kell lennie. A gazdag figyelmeztetőjének, a szegény felemelőjének, a kifosztottak erőteljes képviselőjének. A tiszta gondolatok magasra emelőjének, az aljas kifundálások lepletlerántó „szobor“-leleplezőjének. A nemes érzelmek érzékeny elismerőjének, a nemtelenek kőszívű elítélőjének. Módszerében legyen kutató, mélyekre hatoló, vizsgálódó, boncoló, empirikus. ítélethozásában az emberi társadalom tagozódásán felül álló, helyesebben mint a tagozódások alapvető emberi jegyeinek összegezője: „társadalomközi.“ A sub spécié aeternitatis értékek lángpallosa legyen a kezében. Ezeket az értékeket hordozó személyek s tiszta önzetlenséggel képviselő közösség-keretek elszánt védelmezője legyen.

Ilyennek kell lennie ennek az irodalomnak általános emberi szempontból.

Ezenkívül azonban ez az irodalom hegyeink között és völgyeinkben él, lankáinkon lépked, a Dévénytől Husztig terjedő északi perem-magyarság életének tikkadt levegőjében bontott rügyeket. Az emberi tartalmat nem kívülről hozza be, nem kell onnan behoznia, hanem belülről fogja, — ebben is bízunk, — felmutatni.

Bizonyosra véljük, hogy a csehszlovákiai magyar irodalom, de az egész itteni magyarság is magyarságában óriási módon megtisztúlva és meggazdagodva, helyesen átértékelődve, kiszélesedett horizonttal felfrissülve új hivatását be tudja tölteni. Az új hivatás: a reális életkellékek általánosítása az egész kisebbségi életben, az aránytalanságok kiküszöbölése, önsegélyző szolidaritás kialakítása, a társadalmi elkülönülések ütköző felületeinek lecsökkentése, megszüntetése s a magyarság egészének a történelmi társadalom-szemlélettel ellentétesen a néptől, a falutól s a kisemberek tömegeitől elinduló értékelése.

Az új magyar ideológia előcsatározásainak idejéből származik az a költői meglátás, hogy a kisebbségi magyarság sorsa életiskola, amely okosabb, belátóbb, ügyesebb életforma kialakítására neveli a magyarság töredékét. Az alárendelt helyzetben, a magára hagyottságban, a nagy versenyben, a megmaradásért folytatott fokozott küzdelemben hasonúlnia, átalakúlnia, ügyesednie, mozgékonnyá, körülnézővé, szívóssá és letiporhatatlanná kell válnia. Társadalmi összefogásait, első életkereteit, a családot, az ifjúságot nem segíti a kisebbségi életben az állami tekintély mindenhová ható ereje.

Az irodalomnak kell átvennie, a kulturális, művészi, tudomámányos hatás erejével kitermelnie azt a szívósságot, amely a ki