Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-04-01 / 2. szám - Darkó István: Égő csipkebokor

Darkó István: Égő csipkebokor

— Ezt már akkor csináltam, amikor nem birtam a fekvést a szobámban. Apropó, versek. Azt szavalgattam, hogy „milyen szép halott leszek, milyen szép halott leszek“. Nagy dolog volt nálam ez a vershistória, mert én katonaiskolában nevelkedtem. No most képzelje el. Végül úgy éreztem, hogy a röpködő legyek besurrannak az orromon, lemásznak a torkomon és a tüdőmben fészket kezdenek csinálni maguknak, úgy, mint a darazsak, vagy a méhek. Butaság, mert a legyek ezt nem teszik, de annyira betegnek éreztem magamat.

Gyuri kiejtette:

— Érdekes. Most jöttek a nők.

— Igenis. Egyszer, amikor már nem birtam, kiugrottam az ágyból és akkor jöttek a nők... Meleg zsongással, forró kisugárzással vettem magam körül, némelyikük úgy égetett, mint a Tiszaháti nap. Én ezt fokoztam, fűtöttem, erőszakoltam és szépen megperzselődtem kivül is, belül is. Hanem a hurutomnak nyoma sem maradt. Végül elfelejtettem, hogy van s ő is megfeledkezett rólam. Mit szól ehhez?

Gyuri nevetve hitetlenkedett:

— Ha nem a titkár úr mondaná, el sem hinném.

Derűsen mentek le a szálló lépcsőin. A bejárat előtt, a villamos sinei mentén sétálva várta őket a társaság. A titkár bemutatta nekik Gyurit. Kék ruhája, csizmája, behúzott fekete kucsmája feltűnést keltett. Ügy fogtak vele kezet, mint egy néger törzsfőnökkel, vagy indiai maharadzsával, aki turbánt és rejtett titkokat visel.

A siklón csinos, feketehajú, barnabőrű lány mellé ültették. Hibásan beszélt magyarúl. Táskáját gyakran kinyitotta, oktalanúl turkált az apró tárgyak, púderdoboz, arany öngyújtó, pénzdarabok között. Ilyenkor erős, édeskés illat csapott szét a lány körül.

— Maga mindig ilyen szótlan van? — kérdezte kedvesen Gyurit, amikor a sikló felért velük a Tarajkára.

— Nem mindig, de gyakran, — ezt felelte elbátortalanodva.

— Semmi baj, majd én beszél maga helyett is, —ragyogó fehér fogakkal nevetett a barna lány. Idegen nyelven, bizonyosan franciául szólt valamit egy szigorú nézésű, ősz hölgynek. Zajongva mentek a kilátó toronyhoz, onnan a füstölgő völgyek felé tekintgettek. Gyuri nem tudta, hogy mihez kezdjen magával s a többiekkel. Félrehuzódott, elfelejtkezett, a cséplőgép bugásával zengő világot bámészkodta. Ilyen hatalmasnak, félelmesnek, uralkodónak még sose látta. Egyszerre benne, a mellében, a tüdejében és a gyomrán keresztül minden tagjában lüktetve, dallamosan kezdett zúgni a maga különálló világa is. A külső roppant szépséges mindenséget visszhangozta. Hangtalanúl kezdett valamit énekelni magában. A magacsinálta nóta szétterjedt minden porcikájában. Elfordúlt, nehogy az idegenek meglássák. Öklével törülte meg könnybegurúlt szemét.

(Folytatjuk)