Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-04-01 / 2. szám - Darkó István: Égő csipkebokor
Darkó István : Égő csípkebokor Gyuri elcsodálkozott: — Az iskolában szerettem. Ott az tetszett a legjobban, hogy „sebes víz a Garam, siet a Dunába“... A Toldiból még ma is tudok. Néha megunom a nótákat, akkor, ha egyedül vagyok, mosakodás közben, vagy a földi munkáknál, énekbe fogom azokat a strófákat, amelyekre emlékszem. Magam csinálom... olyan is az. De nekem olyankor nagyon tetszik. Csakhogy másnapra elfelejtem a nótáját s ritkán jut kedvem újat csinálni... Ég a napmelegtől a kopár szik sarja, tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta... — Énekelje el, — biztatta a titkár. — Ha megfeszít, se tudom... Jobban kiváncsi vagyok arra, hogy a titkár úr hogyan gyógyult meg mégis? — No lássa. Hallgassa is meg jól, mert ajánlom. Engem az asszonyok gyógyítottak meg, a lányok is persze. A nők! Mit szól ehhez ? — Derék. Nálunk, mifelénk ők inkább csak betegséget okoznak, már persze, félre ne értse, amolyan lelki bajokat. Lelki sorvadást, lelki hektikát... A szobalány kopogtatott be a szobába, a ravasz kis teremtés, aki az elmúlt napon úgy megütötte a bokáját a saját alacsonykodásán, a dinén és a szupén. Eső felé fordított orrával hegyesen sürgetőzött: — A hölgyek és urak már várják önöket, kérik sietni. A titkár kicsúfolta: — Tyü, tyü, kérik sietni. Mi lelte magát, Lizi ? A lányka elszégyelte magát : — Semmi titkár úr kérem. Semmi. — Hát csak azért mondom. A lány kireppent a szobából, a titkár felhúzta a homlokát: — No, no. Mit látnak szemeim? Gyuri fülcimpái akarata ellenére elvörösödtek. Kényelmetlen dolog volt ez: — Ugyan, mi volna, titkár úr? Csak nem gondolja? — Én nem gondolok semmit, kedves Bódi uram, de semmi vétek, ha gondolok is... Én se csak a pisztrángot szeretem, megeszem nagyon szívesen a pontyot is, sőt a szalonnát is, a jó paprikás spekket. Különösen teával... Egyszóval a nők, mert ugyebár róluk beszélünk, úgy meggyógyítottak engem, hogy csoda. Kivittem egy gramofont, egy tölcsérnélküli gramofont a strandra, jó darab vajaskenyereket és sört s a jóképű hölgyeknek udvarolni kezdtem. De nem ám egyszerűen, csendesen, nyugodalmasan, hanem lelkesen, szenvedéllyel, halálosan. Egyiknek is azt mondtam, hogy halálosan szeretem, a másiknak is. öt percenként sugdostam a fülükbe, mindig egy másik fülbe. Már amelyik meghallgatott. Tiztizenöt így is elhitte. — Szép eredmény, — jegyezte meg várakozva Gyuri.
