Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-04-01 / 2. szám - Kritika - Zapf László: A néma őrült arca
Kritika társtalan ijedelme. (Mint egy gomb, stb.) Ez a két véglet bizonyos feszültséget jelent és talán azért nem elég líraiak a Komlős Aladár versei. Mert a háború kifosztotta, talajtalanná tette, meglopta életét: „Óh, jaj, királyfi voltam egykor. — Ismeritek a herceg bús meséjét ? — s míg a folyón fürödtem egyszer, királyi ruhám titkon elcserélték és koldusgunyát hagytak a helyén.“ (Meglopott királyfi.) Ez a kifosztott ember a mondái Shlemil Péter, aki eladta árnyékát és azért csak éjjel mehet az emberek közé. Komlósnak is olyan valami hiányzik, ami nélkül nem élhet, ami miatt „éjjeli kisértet“ módjára félre kell állnia az élet fényes ősi zuhataga elől. Az a valami, ami Komlósnak hiányzik, az a valami az ember emberi rehabilitációja, így kiesve az életből, egy psychológiai folyamat hatása alatt csodát lát az élet tenyészetében. Ez a csodalátás nem puszta esztétikai műélvezet. Ez a csodalátás a primitív életöröm, mit csak gyereklelkii embereknél találhatunk. Egy ősemberi vonás: a tiszta levegő, a napsugár, a borús ég hangulatának befelé vetítése. A festészetben plein-air a neve. Nem hiába van Komlósnak ilyen című verse. Az élet primitív szépségének ez a naiv, nem esztétikai, de lényegszerü, inkább metafizikai átérzése a legfrappánsabban: Májusi zsoltár akácfák alatt, Ah nézni, nézni, Plein-air, A szépség üzen c. verseiben látszik. Talajvesztettsége az oka annak, hogy a társadalom erőit hajlandó fatalista módon sorsszerűségnek képzelni. (Egyik legművészibb verse: A Dunaparton téli este.) Ha itt megállt volna, akkor költészete holtponton lenne, bármilyen művészi értéket is képviselne. De Komlós legyőzte önmagát. És itt tér el a többi háborúszülte dekadenstől: a dekadenciával együtt járó erotikái csömört átélve, az élet nagy szintézisét, vagy legalább parányi értelmét a férfi és a nő kiegyensúlyozott egymásrataláltságában éli át. Ez élmény kifejezői legtökéletesebb versei Szerelem, Mérföldkő, Ártatlanság énekszavával, Te, stb. Komlós Aladár előtt még nagy út van. Háborúélménye válságba sodorta, de nem ölte meg, csak harcba állította. Még nem jutott túl a jón és rosszon, hanem a földön maradt. Az élet teljes egészét kívánja. És nagyon jól tudja, hogy ennek biztosítéka nem a rezignáció, hanem valami sokkal nagyobb dolog: „Lángolj, vagy mosolyogj: ez a földön a törvény. Máskép : a Hős s a Bölcs: ez a két faja van a harmóniának. De jaj, ki égés helyett füstölögvén, mosoly helyett grimaszt vág fanyarán.“ (Tanulság.) Zapf Lászl
