Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-04-01 / 2. szám - Kritika - Keller Imre: Én kedves népem

Kritika az egész kor, az összes koreszmék összefogása és a krisztiániz­­musban való feloldása. Nos: a közölt vers erről a törekvéséről igazán nem számol be eléggé. Illyés Gyula verseinek kiválogatása a legszerencsétlenebb. Poézisének csak egy-két csücskét mutatja. Olyan versei maradtak ki, mint a „Dózsa beszéde a ceglédi pia­con“, „Villám villan“, „Újoncok“, hogy csak néhányat említsek, melyek jellemzőbbek Illyésre is, generációjára is a közölteknél, melyek még a múltba kapaszkodnak. Simon Andor is csak egy helyet kapott, holott úgy jelentősége, mint pedig hatása miatt többet érdemel. — Szabó Lőrinc szép, idillikus ódáját találjuk versei élén: „Szénásszekér ment át a városon“. Többi versének kiválogatása nem nagyon szerencsés. Sárközi étheri versei olvasása közben azt érezzük, hogy bizony megviselte őket az idő. Fekete Lajosnak két jelentéktelenebb verse került be. A tisztára epigón Komjáthy Aladár, Fenyő László, Nadányi Zoltán és sokan, mások is, bízvást elmaradhattak volna. Török Sophietöl egy-két vers is elég lett volna. Versei így tömegesen egymásmellett: monoton rit­musok ... Egyszóval: ebből az antológiából nem látszik tisztán a fiatal líra arca. De hiszen, ha azt akarjuk, hogy lássék, a „harmincéve­sek“ kritikai ösztönére kellett volna bízni a rostálást és a felépítést. Budapest. Féja Géza ÉN KEDVES NÉPEM (Szombathy Viktor novellás könyve, a Kazinczy-Szövetkezet kiadása). Szombathy Viktor bevonult kato­nának. Valamelyik csehországi német városkába. Tüzérnek. A tisztek, a katonai hatóságok csehül beszéltek. A városban a leányoknak németül kellett udvarolni. A legközelebbi bajtársak azonban magyarokból ke­rültek ki. Csallóköziek, gömöriek, bodrogköziek, abaujiak. Magyarok és parasztok. A teljesen hideg, idegen környezetben a magyarok összebúj­tak. Gazdag szomoruságu különleges csendéletet alkottak. Mindenütt meg­bámulták őket, mint valami érdekes exotikumot, ingerlő csodát, aki zöld paprikát eszik, bort iszik, csárdást táncol, cigányban gyönyörködik és májusfát állít fel szive választottjának. Kedvesekés derűsek. Kemények és következetesek. Szelídek és nyakasak. Villogó szeműek és ellenállhatatla­nok. Ilyennek fedezte fel a magyar katonát az a német szőke szépség, aki a tüzér Péter köré csavarodott. Ilyen­nek fedezte fel Szombathy Viktor is, aki ebben a felfedezésben a maga lelkét találta meg. Csakhogy ebben a felfedezésben nem találunk semmi újat. Ilyennek ismerik a magyart mindig, mióta be­vonult az irodalomba. Még az sem uj, hogy idegen városban, idegen vezényszavakkal ráncigálták őket ide­­oda. Azelőtt cseh garnizomokban né­met vezényszavakat nyomtak a fejé­be. Ma fordítva. Neki mindegy. Tűr és hallgat. Engedelmeskedik és dol­gozik. És éli a maga kis, a többitől különvált életét. De ezt a kis életet mindnyájan ismerjük, akik Szomba­­thyval együtt magunkénak valljuk a magyar parasztot. Ezért köszöntjük örömös tártszivüséggel Szombathy né­

Next

/
Thumbnails
Contents