Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-04-01 / 2. szám - Figyelő - Ivánfy Géza: A szövetkezet szerepe a gazdasági életben
A SZÖVETKEZET SZEREPE A GAZDASÁGI ÉLETBEN. Egy igen neves szövetkezeti vezéregyéniség mondta, hogy szövetkezetei csak akkor és ott szabad létesíteni, amikor illetve aho azt az egymásrautaltságuk terén öntudatra ébredt fogyasztók szinte spontán megnyilatkozása követeli és igy azt a valóságos közszükség kezdeményezi. Valóban az önsegély nyújtotta szinte kiaknázhatatlan erőforrás felismerése igazán a szövetkezet tulajdonképeni tőkéje. Furcsán hangzik egész gazdasági életünk kapcsolatainak nem ismerője előtt, ha a régi „Geld régiért die Welt“ hamis dogmájával szemben mi arra utalunk, hogy bizony nem a pénz, hanem valósággal a pénz közgazdasági vetülete: a szinte megfoghatatlan körforgás, a milliónyi szükséglet-fajta ökonomikus csereberéje az a kiapadhatatlan erőforrás, az a mindig termő anyaföld, amelyből mindenki szüntelen meríti az élet nélkülözhetetlen táplálékait. A szövetkezet létesítésének alapmotívuma sem a pénz, a tőke gyűjtése és a pénzzel való gazdálkodás. Azt mondhatnánk, hogy a szövetkezet pénz nélkül való szervezése a javak cseréjének. Mert maga a csere — s ereje éppen ebben van — a szükséglet mindenképpen kielégítést kereső ereje a szövetkezeti vállalat ama trezorja, melyben aranyrudak helyett a kultúra és civilizáció emelkedésével együtt a cserében résztvevő javak forgalmának szüntelen munkája sűrűsiti a valutáris billenősekre nem reagáló vásárló erőt. A vásárlóerő nagyobb az Angol Bank ablaktalan komor épületében őrzött kincseknél és gigantikusabb méretű minden világvállalatnál, Fordok, Baták hiperracionalizált üzemeinél, melyek soha nem tudják, hogy holnap vagy holnap után nem kell-e beszüntetniük üzemeik egy-egy osztályát. A javak cseréje közgazdasági koordináta-rendszerének kihagyhatlan ellenpólusa, feltétele s következménye: a javakat szükséglő ember szerző-vásárló akarata, köznapi szóval: „Kundschaff‘-minősége. A javak cseréjét nem a pénz, hanem a sok milliónyi ember sok milliónyi váltakozó szükséglete tarthatja csak egyensúlyban. Mert az a profitgazdálkodásra valló termelési rendszer, amely ma a különböző s a valóságos szükségletet nem képező cikkekkel tömi tele a falvak apró putikjait, városok boltjait és nagyobb áruházak csarnokait, e rideg önzésen alapuló termelési rendszer nem, hogy egyensúlyt tudna fenntartani a szükséglet-csere majdnem észvesztő zűrzavarában, hanem ellenkezőleg: kimélyiti a szakadékot, amely a munka és szükségleteiket munkájuk árubabocsátásával beszerző munkás tömegek sok száz milliós tábora között tátong. A csak látszólag egyoldalúan vásárlóké, mert valójában ez a „fogyasztó“ miFIGYELŐ
